(A draco támadás után egy évvel)

Új időszámítás, az új világban.

Megmenekültünk a romok alól, és ami a felszínen fogadott bennünket lesújtónak nevezni is kevés.  A dracok mindent elpusztítottak. A Földi Flotta elkésett azzal, hogy megmentse a Ragnart. Agarth városa megszűnt létezni, de a bitorlókat vissza űzték az Aeneas-ra.

A sérülésem, amit a támadáskor elszenvedtem gyógyítható volt. Két hónap a bakta-tartályban, és mint ha kicseréltek volna.

Rég nem merültem a gondolataimba, pedig folyamatosan keringenek a fejemben. A bakta-folyadék utóhatása lehet. Volt időm átgondolni az életem, a tetteim, a tapasztalataim és a hibáim.

Az hogy az új világba jöttem okkal történt, és az, hogy a népem sorsa ellenségesre fordult a draco-kal megint csak okkal történhetett. Amit mi elszenvedtünk, csak egy csepp volt a pohárban, nem pedig a pohár maga. Önző dolog lenne azt hinni, hogy a mi szenvedéseink voltak a legnagyobbak a világban.

A Földön még mindig ezrek halnak éhen, vagy szomjan; háborúznak a létért.

Egyedül a sötét gondolataimat bántam meg a menedéken. De kit nem gyötörtek volna, a bizonytalanság fojtogató karmai között. Azt hittük, hogy ott ér a vég, a dicstelen halál, egy gyermekkel együtt. Ez volt a leglesújtóbb, mely mindannyiunkat belülről emésztett. Azóta viszont nem is láttam a kis Jessie-t. Hallottam, hogy egy gyermek nélküli családhoz került. Az ő sorsa, ami a leginkább megindított. Tomról annyit tudok, hogy a Ragnar Flotta szolgálatában újra tervezik a bolygó védelmi rendszerét. William százados vette pártfogásába a fiút, aki bejött hozzám, a korházba, a bakta-kezelés lejárta után. A tiszt az újonnan alakult Bolygóvédelmi Hivatal különleges ügyosztályához került, a Fu.T.A.-hoz.

Én pedig csatlakoztam egy félkatonai mozgalomhoz, melyben egy esetleges következő támadás ellen próbálunk felkészülni.

Ma láttam egyet. Egy valódi dracot. Szembesíteni akartak bennünket velük, hogy lássuk az arcukat. De én egy fiatal fiút láttam, nem egy ízig-vérig gonosz szörnyeteget. Pedig arra számítottam, hogy egy Darth Vader szerű Sith ül majd előttünk.

Fizikumra valóban eltérnek tőlünk. A szokásos, amit olvasni lehet. Szögletes áll; felfelé ívelő orr; magas, szögletes homlok; fejhez simuló fülek és persze a hüllőszerű szemek, mégis emberszerű vonások.

A szemében nem lehetett félelmet látni, azt mondják a draco-k nem ismerik ezt az érzést.

Kíváncsian figyelt, és végignézett az arcokon. Sikerült kiharcolnom, hogy beszélhessek vele, ami nagy kiváltság volt számomra.

Elárulta, hogy a családja az emberi rabszolgatartás alatt hunyt el, így az elsők között ragadt fegyvert ellenünk. Mikor az maruco-k vagyis emberek kiűzésére került sor, a menyasszonyát megölték, így esküt tett, hogy segít a kiirtani minket. A fősepton azt mondta nekik, hogy a rauco-k, vagyis a démonok tőlünk származnak, és hogy a Draco Deusok akarata, az, hogy a maruco-kat egytől egyig megbüntessék az Aeneas-i borzalmakért. 

Való igaz, hogy több ízben lehetett hallani az elmúlt években a draco-k ellen elkövetett merényletekről, és a háború előtt fél évvel már vérbe fojtottak egy lázadást, melyet csak Aeneas-i mészárlás néven emlegettek. A halottak számát pár százra tették, de az ohtar (draco harcos) azt mondta, hogy több tízezer halott hevert a földeken, melyet vérmezőnek neveztek el.

Én döbbenten hallgattam, amint nyílt őszinteséggel, és rezzenéstelen arccal beszél a történtekről, a történelmükről, a hagyományaikról, az isteneikről, és magáról a draco kultúráról, melyet az emberek a sárban tiporva tapostak, amint megszerezték maguknak a koronát, és hatalomra kerültek egy számukra egyszerű civilizáció fölött, melyről most számomra kiderült, hogy összetettebb, mint ahogy legmerészebb álmaimban gondoltam volna.

Mikor a halálról, a Nuru-ról kérdeztem, azt mondta tisztában van vele, hogy hamarosan meghal. Nem fél meghalni, hiszen így egyesülhet őseivel az Ëala-ban vagy újra harcba küldik az Aeneas-ért.

A Hetek arcát látja majd, mikor eljön a pillanat, akik döntenek a sorsáról. Azt sajnálja, hogy nem csatában éri el a Nuru fekete karma, így visszaküldik a becsületét megmenteni, hogy az Ëala-ra méltó lehessen.

A beszélgetésünk annyira elgondolkoztatott, hogy egész éjjel a fiú szavai jártak a fejemben.

Végül úgy döntöttem, hogy ha valamikor, akkor most kell hősnek lennem, így megszöktettem az ifjú draco-t.

Az ohtar megszökött, én pedig most egy cellában csücsülök, hadifogoly szöktetésért. Ismét van időm elmélkedni a tetteimen, de nem bántam meg, amit a draco-ért tettem. Nem állítom, hogy helyes, amit a népe tett ellenünk. Bár nem tudom, hogy mi emberek, hogy reagáltunk volna ilyen esetben. A szokásainkat tekintve ugyanígy háborút indítottunk volna.

Nem kegyetlen gyilkosokkal állunk szemben, hanem egy kétségbeesett, fájdalomtól meggyötört néppel, akik negyven évig viselték a rabigánkat, akiket saját szülőföldjükön mészároltunk le. Férfiakat, nőket és gyerekeket dolgoztattunk önös érdekeink miatt állati körülmények között, míg a bányák mélyén nem ragadta el őket a Nuru.

Itt ülök a tűz mellett és azon merengek, merre járhat a szökevény, míg én az ő szabadságáért megfizetek. A lángok közötti látomásom azt sugallja helyesen tettem, amit tettem, és mint ha a Hetek szemét látnám visszaköszönni belőle. Lehet, hogy ez a sok szabadidő kezd az agyamra menni, és látomásokat vetíteni a fejembe, de azt hiszem a draco-k azért hisznek a Draco Deus-okban mert a galaxis ezen, részén valóban létezik a Szent Hetek, ha a mi Szentháromságunkból indulunk ki. 

Nekem pedig nem jutott más itt a tetteimért, mint a fogság, és egy szép húsos alrugon, és a gondolat, hogy ismét szabad leszek. Ha egyszer sikerült, sikerül még egyszer!