Találkozásom Vilmossal 2.

Közönséges fiú vagyok, aki hétköznapi életet él. Azonban mégsem mondhatom el magamról, hogy úgy telnek mindennapjaim mint minden embernek. Hogy miért?

Egy hónapja a szobámban találkoztam Vilmossal, a barátságos szellemfiúval. 

Persze, aki nem hisz a szellemekben és nem is akar rólluk tudomást venni, azt hiszi bolond vagyok. 

Azt gondolom, éppen kapóra jöttem neki: végső elkeseredésében találkoztunk egymással. Segítettem neki üzenni a testvérének, ha nem is vagyok ezzel hős, de büszke vagyok magamra. Ugyanis onnantól kezdve úgy éreztem, egy igaz barátság kezdete elé kerültem. 

Hideg, borongós idő után elvonultak a szürke felhők és az eső is elállt. Vilmos és én, néma csendben figyeltük az ablakból, ahogyan a fényes napsugarak keresztül hasítják a felhőket. Eltöprengtem. Még mindig nehezen fogtam fel, hogy összetalálkoztam egy szellemmel. 

A késő esti órákban, megvártam amíg szüleim elalszanak, s aztán kimentem a konyhába. Vilmos automatikusan jött utánam és figyelte hogyan készítek szendvicseket. 

 - Kérsz egyet? - fordúltam hozzá, de válaszként fáradt mosolyt kaptam tőle. - Ne haragudj, elfelejtettem hogy nem...

Nem akartam folytatni a mondatot, így is elszégyelltem magam, de Vilmos folytatta.

 - Nem tudok enni. -fejezte be béketűrően. - Különben sem voltam valami nagy étvágyú.

 Vilmos néha megrémisztett azzal, hogy úgy szólított meg, hogy közben nem mozgott az ajka. Ilyenkor a hideg futott végig a hátamon. De mi félni valóm lenne egy baráttól?

 - Én rengetet bírok enni. - tisztáztam, majd mohón beleharapdtam a szendvicsembe. Vilmos hallkan kuncogni kezdett amikor kiesett a számból egy paradicsomkarika. Egy ideig döbbenten pislogtam rá. Tetszett ahogy nevetett. Az arcvonásain most nem látszott az az elkeseredettség. Ajándék volt számomra, hogy mosolyt csaltam egy elkeseredett szellemfiú arcára.

 - Képzeld, egyszer részt vettem a városi kaja versenyen. - kezdtem mesélni neki, de annak a " kaja verseny " -nek a hivatalos neve nem jutott eszembe. - Ültünk egy hosszú asztalnál, lehettünk 15-20an. Egy halomnyi hamburger és sült krupmli volt előttünk, és az nyert, aki a legtöbb ideig tudott enni. 

Vilmos elképedt és lassan vezette végig "szemeit" a testemen. Gondoltam, nehezen képzelte el, mivel nem tűnök vastag termetűnek.

 - Én utolsó előttiként adtam fel a versenyt. - támaszkodtam neki a hűtőszekrénynek. - Lehettem volna első, de már nem volt elég hely a gyomromban. 

 - Na és a verseny után, mikorra jött meg az étvágyad? - kérdezte érdeklődve, amire elpirulva de őszintén válaszoltam.

 - Egy fél órára.

Vilmos felnevetett. Most hangosabban, de utána rögtön belesüllyedt a falba, és kétségbeesetten pislogott ki rám. Megijedt a saját hangjától, vagy csak tartott tőle hogy a szüleim meghallják? Nem tudtam eldönteni.

Másnap reggel amikor felkeltem, boldogan nyújtózkodtam. Ugyanis szombat van. Semmi suli, semmi fárasztó edzés. Csak a pihenés és Vilmos. Körülnéztem a szobámban. Eszembe jutott: este félálomban tartottam ki WC-re és megijedtem mert pont szembetalálkoztam Vilmossal. Lerúgtam ijedtemben a görbe DVD tartót, amiről csattogva- csörömpölve hullottak le a filmek. Remélem Vilmos elő mer jönni. Hogy lehettem ilyen bolond, egyéként is könnyen ijedős szellemfiú.

Felkaptam magamra a ruháim és hallkan szólítgatni próbáltam. Az ágyam alól libbent ki, mint egy óvatos hal. Szemeinek állása pont olyan volt, mint tegnap este a hangos kacaja után: csak most éppen tőlem tartott.

 - Ugye nem haragszol rám? - kérdezte, miközben össze vissza kulcsolta ujjait.

 - Eddig sem haragudtam. - legyintettem, miközben próbáltam mosolyommal megnyugtatni. - Csak félálomban nem kapcsol az agyam. 

Vilmos hosszan értetlenül nézett rám, majd végül úgy tett mintha megértett volna. 

 - Aha. - biccentett, majd a háta mögé mutatott. - Különben anyud nemrég szólt neked kintről, valami könyvet vissza kellene vinned.

Azonnal elment mindentől a kedvem, és azt kívántam bár Vilmos hazudott volna. De sajnos igaza volt. Ő még nem tudott erről, de pár hete ért véget egy kapcsolatom. Egy bizonyos vámpíros-fantasy könyv, ami természetesen a volt barátnőm tulajdona volt, éppen mára ígértem neki, hogy visszaviszem. Amíg együtt voltunk, kölcsön adta, de azóta nem adtam neki vissza. Éreztem, kínos és kellemetlen nap elé nézek. 

De talán érdekesebb lesz, ha magammal viszem Vilmost!

Folytatása következik