I. fejezet

      Debby az ablaknál ült hintaszékében és a sűrű hóesést nézte. Szerette az ilyen estéket, ilyenkor mindig megnyugodott, végiggondolta napját és volt ideje arra is, hogy kicsit magával is törődjön.     
      Debby egyedül élt, távol szüleitől. Egy éve költözött kis lakásába, mely számára biztos menedéket nyújtott a szürke hétköznapok hajtása után. Egy üzletkötő cégnél dolgozott, fele részesedésben érdekeltsége volt a cégben, mivel azt barátnőjével Kristinnel hozták létre nemsokkal azután, hogy elvégezték az egyetemet. Kezdetben csak kisebb üzleteket vállaltak, majd beindult az üzlet és terjeszkedni kezdtek. Mára jól menő cég tulajdonosai, számos irodával rendelkeznek szerte az országban.
Szülei egy vidéki kisvárosban élnek és nagyon büszkék lányukra, de aggodnak is érte, mivel Debby még nem találta meg élete párját, aki mellett biztonságban tudhatnák egyetlen gyermeküket.
Telefoncsörgés rázta fel Debbyt gondolataiból.
- Ki lehet az ilyenkor? - kérdezte hangosan és álmosan vette fel a kagylót.
- Igen, tessék?
- Szia, Debby! Kristin vagyok, bocs a késői zavarásért, de érkezett egy fax miután elmentél, gondoltam odaszólok, hogy alá kellene írnod azt a szerződést a reklámcéggel, mivel holnap hazautazol a szüleidhez, a cégnek pedig fontos lenne még ezen a héten.
- Rendben holnap beugrom az irodába még a gép indulása előtt. Bár amilyen időjárás van kétlem, hogy indítják a járatot.
- Az asztalodon hagyom a szerződést, aztán igyekszem haza, Daniel már kétszer telefonált, hogy nem bír a gyerekekkel, hiába érzik már, hogy itt a karácsony. Ha törlik a járatod, gyere át hozzánk és töltsd velünk az ünnepeket, a gyerekek annyira örülnének, és nem lennél egyedül.
- Köszönöm, szavadon foglak, de remélem haza tudok utazni. Kellemes ünnepeket és puszilom a gyerekeket és Danielt.
     Daniel és Kristin a legjobb barátai voltak, még az egyetemről ismerték egymást, sülve-főve együtt voltak, és az suli után is, mikor Kristin és Daniel összeházasodtak. Ma már van két szép gyermekük, akik imádják Debbyt, sőt ő a keresztanyja Olivianak, aki még csak két éves, de már olyan rossz, akár a bátyja Dave, aki már öt éves.
      Debby bekapcsolta a rádiót és dúdolni kezdett. Elővette bőröndjét és nekiállt csomagolni. Pár holmit akart csak magával vinni, mivel az ünnepek után vissza kell utaznia, hiszen a cégnél nem állhat meg a munka. A rádióban híreket adtak éppen, a tudósítás szerint a helyzet egyre rosszabb a havazás már akkora méreteket öltött, hogy valamennyi légitársaság törölte az összes járatát, mivel fél órája egy magángépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania a város határában a sűrű hóesés miatt, a mentést pedig még nem tudták megkezdeni.
      Debby kipakolt majd felhívta a szüleit, hogy nem tud hazautazni az időjárás miatt, majd kiment a konyhába, hogy összeüssön valami vacsorát. - El kellett volna mennem bevásárolni!- mérgelődött hangosan, majd főzött egy teát és egy csomag száraz keksszel leült a televízió elé. Egy régi romantikus filmet játszottak.
Debby teljesen belemerült a filmbe, szerette ezeket a filmeket már gyermekkora óta. Lassan elálmosodott, mikor megszólalt a telefon.
- Tessék Debby Grant!
- Jó estét! Dr. Robert Dawns vagyok, a Megyei Kórházból telefonálok. Ismeri ön Scott Franklint?
- Scott Fran...- Debby hangja elcsuklott, Scottról már évek óta nem hallott- elnézést, igen ismerem, mi történt?
- Kérem ne ijedjen meg reméljük semmi komoly, éppen most folynak a vizsgálatok, de senki mást nem tudtunk elérni, csak az ön telefonszámát találtuk meg a tárcájában és egy fényképet. Mr. Franklin gépe kényszerleszállást hajtott végre a város határában, éppen most szállították be a mentők. Be tudna jönni a kórházba vagy tudná értesíteni a rokonait?
- Természetesen, azonnal indulok!
Letette a kagylót és a fotelba esett. - Scott itt, biztos üzleti ügyben repült ide. -Debbynek fájdalmas emlékei vannak Scottról. Együtt jártak gyerekkorukban iskolába, Scott húga volt Debby legjobb barátnője. Évekig elválaszthatatlanok voltak, mivel nem laktak messze egymástól, így mindig együtt voltak, bár Debby odavolt Scottért, a fiú sosem tekintett rá más szemmel, mint egy jó haverra. Majd gyorsan felnőttek és elválltak útjaik, de Debby sosem felejtette el Scottot, a húga pedig, amíg tartották a kapcsolatot rendszeresen beszámolt a fiúról. Nicol Ausztráliába ment tanulni, ahol nemsokára megismerkedett egy fiúval, akihez hozzáment és született egy kisfia. Scottról így már évek óta nem hallott, de a fiút nem tudta elfelejteni, bár az egyetemen voltak barátai, azonban egyik mellett sem tudott igazán megnyugodni, mindegyikben Scottot kereste. Három éve hallotta a szüleitől, hogy meghalt az édesapja, a lány a temetésre nem utazott haza. A családdal már évekkel előtte megszakadt a kapcsolata, egy zavaros földügy miatt. Ugyanis Scott apja feketén akart megszerezni egy földterületet a város mellett, hogy egy szabadidő-központot hozzon létre. Debby apja ebben az időben tagja volt a városi tanácsnak, mikor tudomást szerzett a dologról, beszélni próbált Scott apjával, aki nem hallgatta meg. Nemsokára valaki feljelentette és eljárást indítottak ellene, ő pedig Debby apját okolta, megtiltotta családjának, hogy bármilyen kapcsolatot tartsanak fenn Debbyékkel. Nemsokára Scott apja meghalt, azóta nem hallott semmit a családról.
     Debby öltözni kezdett, de a keze lassan mozgott, félt az újratalálkozástól. Hogy fog reagálni Scott, ha meglátja és ő vajon mit fog érezni, ha ismét látja a fiút, mennyit változhatott. Mikor utoljára látta húszévesek voltak, ma pedig már mindketten öt évvel idősebbek.
     Kint hideg szél és havas táj fogadta, bár már késő este volt az utcán még sokan tartózkodtak, mindenki nevetgélt, de a lány nem figyelt rájuk, saját gondolataiba merülve sietett a kórház felé. Scott édesanyját még nem értesítette, azzal indokolta, hogy nem akarja bizonytalanságban tartani, csak akkor telefonál, ha már tud valami biztosat, de tudta, valójában tart ettől a hívástól, ameddig lehet, elhalasztja azt.
     A kórházba érve az intenzív osztályra irányították a portán. Az orvos már várta, és azonnal elé sietett.
- Üdvözlöm Miss Grant! Azonnal megismertem a fénykép alapján, amit Mr. Franklin tárcájában találtunk, a fényképen ön és egy másik hölgy látható.
- Jó estét Dr. Dawns! Tudnak már valamit Scottról?
- Kérem legyen erős, Mr. Franklin kómába esett, az életfunkciói azonban rendkívül jók, szerencsére nem tört el semmije, csupán belső zúzódásai vannak, melyek nem súlyosak, és mihelyt visszatér a kómából meg lehet műteni.
- Rendbe fog jönni? Mi okozta a kómát?
- Nyugodjon meg! Valószínűleg a baleset során beverte a fejét és ez okozhatta. Minden esélye megvan a gyógyulásra, ez az állapot csak ideiglenes. Mindent megteszünk érte, de szükségünk van a segítségére.
- Miben tudok segíteni?
- Mivel úgy látom, jól ismeri Mr. Franklint, arra kérném, ha teheti, minél több időt töltsön mellette, beszéljen hozzá, tartsa benne a lelket, hogy le tudja győzni a betegségét. Nagy a valószínűsége annak, hogy a beteg hallja, amit mondanak neki.
- Gondolja, hogy ez segíteni fog?
- Egészen biztos vagyok benne.
- Most bemehetek hozzá?
- Igen, de előtte át kell öltöznie kórházi köpenybe, ebben a ruhában nem mehet be!
- Értem, de előtte még telefonálnom kell az édesanyjának.
- Az irodámból nyugodtan beszélhet, ott nem zavarja senki.
Debby tárcsázott, majd idegesen várta, hogy jelentkezzen Scott édesanyja a vonal másik végén.
- Tessék, Franklin lakás!- vette fel a kagylót Mary Franklin.
Debbynek furcsa érzés volt hallani az asszony hangját, amely most megtörtebb és nyugtatobb volt, mint amilyenre Debby emlékezett.
- Jó estét Mary, Debby Grant vagyok!- szólalt meg rekedten Debby.
- Debby! Évek óta nem hallottam rólad, mi az oka, hogy most hívsz, ráadásul ilyen későn? Nem hiszem, hogy sok mondanivalónk lenne egymásnak!
- Elnézést a zavarásért, de én sem önszántamból hívtam. Tudom mi a véleménye a családomról, de most mégis telefonálnom kellett. Kérem hallgasson végig! Scottot baleset érte, mivel csak engem tudtak elérni egy szám alapján, amit Scottnál találtak.
- Mi történt Scott-tal, beszélj már!
- Jelenleg kórházban van itt Garlandban, az állapota kielégítő az orvos szerint, de sajnos a baleset következtében kómába esett. Most itt vagyok mellette a kórházban, de egyelőre többet nem tehetünk. Ha valami változik azonnal értesítem.
- Azonnal odarepülök az első géppel!
- Minden járatot töröltek az időjárás miatt, Scott gépe is a hóesés miatt került bajba, a helyzet pedig csak tovább romlik.
Biztonságosabb, ha otthon marad, mihelyt valami történik, azonnal hívom ígérem.
- Debby, kérlek maradj mellette legalább a gyerekkorotokra tekintettel, hálás lennék érte!
- Mary, kérem nyugodjon meg mindenképpen mellette leszek, és mindent megteszek érte, amit csak lehet!
Debby félve lépett be a kórterembe, ahol Scott feküdt. A lány, ha nem tudta volna, hogy a fiú kómában van azt hihette volna, hogy csak békésen szunyókál. A fiú arca nyugodt volt, az elmúlt öt év alatt még érettebb és markánsabb lett. Most, hogy újra látja, olyan érzése támadt, mintha csak tegnap váltak volna el, pedig annak már öt éve. Leült az ágya mellé és félénken üdvözölte.
- Szia Scott! Hogy vagy? Tudom ez nem volt éppen értelmes kérdés, hogy is lehetnél egy kórházi ágyban. Tudod hosszú ideje gondolkodom már azon, hogy milyen lesz újra találkozni veled, de soha nem gondoltam arra, hogy így fog megtörténni. Furcsa érzés téged újra látni, újra előjönnek a régi emlékek, mikor még elválaszthatatlanok voltunk mi hárman, te, Nicol és én. - Debby félve attól, hogy Scottnak valami bajt okoz, óvatosan nyúlt a fiú keze felé, majd gyengéden megfogta.- Scott kérlek meg kell gyógyulnod, rendbe kell jönnöd, fiatal vagy még, annyi minden van még előtted, harcolnod kell, én mindig úgy ismertelek, hogy nem adod fel. Gondolj a húgodra, anyukádra, mindazokra, akik szeretnek és aggodnak érted! Scott fontos vagy nekem, bár nem vagy mellettem, de tudom, hogy jól vagy, hogy élsz, ennyi mindig elég volt, de most féltelek, félek, hogy elveszítelek. - Debby sírva fakadt, most eszmélt csak rá arra, amit a lelke mélyén mindig is érzett, hogy szereti Scottot bármit érezzen is a fiú iránta.
      Debby Scott mellett maradt és mesélt neki egész éjjel. Beszélt neki a munkájáról, a gyerekkorukról, a terveiről, az álmairól. Hajnalban azonban Debby is elaludt, a nővér talált rá reggel.
- Miss Grant, kérem ébredjen, menjen haza és aludja ki magát, Scottért úgysem tehet sokat, viszont maga ki fog merülni, ha valami változik azonnal hívja majd Dr. Dawns.
- Köszönöm, bár nem hiszem, hogy tudok még aludni. Hazamegyek lezuhanyzom és átöltözök, azután visszajövök a kórházba.
     Miután lezuhanyozott, főzött magának egy jó erős kávét, és felhívta a szüleit, akik megdöbbenve fogadták a hírt, majd telefonált Kristinnek. Kristin tudta mit érez Debby Scott iránt hiszen a lány mindent megbeszélt barátnőjével. Kristin aggódott Debbyért, tudta, hogy a lány bár kívülről erősnek látszott valójában gyenge és érzékeny volt.
     Debby felöltözött, kopott farmert és vastag kötött pulcsit vett fel, de alakja még ebben a ruhában is nőies volt. Rövid barna haja és gyönyörű barna szemei elragadóvá tették, bár ő ezzel soha nem foglalkozott. Egy két dolgot bedobált kézitáskájába, majd egyenesen az irodájába ment, hogy aláírja a szerződést, de pár óra múlva már ismét a kórházban volt. Scott állapota még nem változott, az orvos pedig semmi biztatót nem tudott mondani. Debby szinte alig mozdult el Scott ágya mellől csak, ha az orvossal beszélt. A hosszú monologok mellett már hozzászokott ahhoz is, hogy választ nem kap a fiútól. Az idő nem változott, egyfolytában szakadt a hó. A járatok még mindig nem indultak, így Scott édesanyja nem tudott Garlandba repülni. Időközben a pilóta rendbejött, és gyakran benézett Scotthoz, ilyenkor Debby beszélgetett vele vagy elment sétálni. Kristin és Daniel is benézett időnként, megpróbáltak lelket önteni a lányba, aki egyre inkább csüggedt lett.
      Pár nappal később az időjárás engedett, úgy látszott pár nap alatt helyreáll a rend a közlekedésben és újra tudják indítani a járatokat. Debby éppen Maryvel beszélt telefonon és szomorú volt, hogy semmilyen új hírrel nem tud szolgálni Scott állapota felöl. Mikor a kórterembe ért halk nyöszörgésre lett figyelmes, odasietett a fiúhoz és szólongatni kezdte. Már majdnem feladta, azt hitte csak halucinál, mikor Scott kinyitotta a szemét és erőtlenül nézett a lányra .
- Debby te vagy az?- kérdezte halkan és fáradtan.
- Igen Scott, én vagyok! Hála az égnek visszatértél!- és  örömében zokogni kezdett.
- Mi történt? Hol vagyok? Mit csinálsz te itt?
- Csak lassan még kifárasztod magad. Balesetet szenvedtél és rövid ideig, pár napig kómában feküdtél, de most már rendbe fogsz jönni.
Közben megérkezett az orvos és a nővér, Debby pedig kiment a folyosóra. Mire az orvos végzett Scott elaludt.
- Dr. Dawns, kérem rendbe fog jönni?
- Igen, most már megnyugodhat, maga nélkül nem sikerült volna. Hálás lehet Scott az égnek, hogy maga mellette van és ennyire szereti.
- Valamit félreértett, mi nem vagyunk együtt, csak gyerekkorunk óta ismerjük egymást.
- Akkor ez egy nagyon erős barátság, csak szerelmes asszonyt láttam így szenvedni valakiért. Egyébként ma már nem valószínű, hogy ismét magához tér, és holnap reggel meg fogjuk műteni. Menjen haza és pihenje ki magát, holnap délután majd meglátogathatja. Debby fáradtan, de boldogan tért haza. Felhívta szüleit, majd átment Kristinékhez.
- Hála az égnek, hogy itt vagy! Hogy van Scott, magához tért?-Kristin aggodva fogadta barátnőjét.
- Rendbe fog jönni, pár órája felébredt, egy két szót tudtam vele váltani, azután ismét elaludt. Az orvos szerint rendbe fog jönni, de holnap még meg kell műteni.
- Gyere ülj le, aggódom érted, olyan sápadt vagy, mikor aludtál utoljára?
- Nem vagyok fáradt, illetve nem érzem, hogy az lennék, inkább megnyugodtam, hogy végre újra magához tért.
- Debby néni, de jó, hogy itt vagy, most tudunk egy jót játszani, Olíviával még nem tudok, olyan pici!- futott be a szobába Dave, és lekuporodott Debby ölébe.
- Dave, Debby néni nagyon fáradt, menj játsz a húgoddal, biztos tudsz olyan játékot, amit már ő is ismer!- dorgálta meg a kisfiút Kristin.- Egyszerűen nem birok vele, annyi dolgom lenne itthon, de nem hagynak dolgozni, pedig holnapután már karácsony. Tényleg hazautazol az ünnepekre?
- Még nem tudom, nagyban függ Scott állapotától és attól is, hogy ide tud-e utazni az édesanyja, akkor természetesen hazarepülök. Na jó van egy ötletem, délutánra elrabolom a lurkókat, te pedig befejezheted a házimunkát, estére pedig újra itt vagyunk.
- Rendben, de ígérd meg, hogy ma este itt vacsorázol!
- Ígérem Kris, hiányzik már a társaság!
Debby felpakolta a gyerekeket és a közeli parkba vitte őket, imádta a két gyereket, sajátjainak tekintette őket, és a gyerekek érezték is ezt, nagyon ragaszkodtak a lányhoz. Dave és Olívia nagyon élvezte a sétát, és Debby is, aki elfelejtette az elmúlt napok szörnyűségeit rövid időre. Kint az utcán nagy volt a sürgölődés, mindenki az utlsó bevásárlásait bonyolította üzletről üzletre rohangálva. Debby csak most jött rá, hogy a kórház miatt nem tudott vásárolni semmi ajándékot a gyerekeknek, hirtelen ötlettől vezérelve elvitte őket egy közeli áruházba. Dave szeme csillogott a sok színes kavalkád láttán, rögtön a játékosztály felé rángatta Debbyt, aki megért lépést tartani a kisfiúval. Debby mindig elkényeztette a két gyereket, nem tudott megtagadni tőlük semmit, sokat is kapott ezért Kristintől, de soha nem hallgatott rá. Mikor rápillantott a kis Dave ragyogó arcára, tudta, hogy ma is rengeteg pénzétől szabadítják meg, de boldog volt, hogy a gyerekeket örülni látja. A fél délutánt a játékok között töltötték, mire Dave ki tudta választani a számára legszebbeket, Debby megkönnyebbülve tapasztalta, hogy Dave a legdrágábbakat elkerülte. A kisfiú boldogan mutogatta a lánynak a játékokat, Debby pedig hátrafordult, hogy megnézze a kis Olíviát, aki időközben elaludt. A kislány azonban nem volt a babakocsiban, Debby megrémült, szólongatni kezdte, már mindenhol megnézte, amikor halk szuszogásra lett figyelmes a plüssállatok között, a kislány volt az egy hatalmas, hófehér maci ölében aludt. Debby elmosolyodott, majd óvatosan felemelte a kislányt és a babakocsiba tette, a hatalmas macit pedig becsomagoltatta  Olíviának. Késő délután értek csak haza, Kristin pedig már végzett mindennel, majd miután ismét megszidta Debbyt a vásárlásért, asztalhoz ültek. Debby jól érezte magát, sokat nevetgéltek, majd miután a gyerekek elaludtak még hosszasan beszélgettek a nappaliban. Este későn ért csak haza, hosszas gondolkodás után felhívta a kórházat, hogy érdeklődjön Scott után, a nővér közölte vele, hogy a férfi egész nap aludt és, hogy a műtétet holnap kilenckor kezdik meg. Debby kimerülten került ágyba és azonnal elaludt. Álma Scott körül forgott és számos gyermekkori emlék felvillant.
       Másnap reggel kipihenten ébredt, a rádióból vidám karácsonyi dal szólt. Megreggelizett, majd felöltözött. Egy két cuccot bedobált a bőröndjébe, hátha haza tud utazni még ma legalább ezzel ne legyen gondja. Egész délelőtt idegesen tett- vett a lakásban, nem találta helyét, szeretett volna Scott mellett lenni a kórházban. Délben már nem bírta tovább, telefonált a kórházba. Azonnal kapcsolták neki Dr. Dawnst.
- Jó napot Debby! Örömhírem van önnek, Scott műtétje jobban alakult, mint ahogy vártuk, már két órája végeztünk.
- Hála az égnek! Most, hogy van?- kérdezte Debby szemében könnyekkel.
- Jelenleg még alszik, de most már lassan ébredeznie kell, úgyhogy nyugodtan bejöhet hozzá, mire ideér már biztosan ébren lesz. Ha minden jól megy, akkor jövő hét elején már elhagyhatja a kórházat.
      Debby nyugodt szívvel indult a kórházba. Útközben vett egypár újságot és gyümölcsöt, valamint egy karácsonyi angyalkát, amit egy kedves néni árult az utcán. Mikor a kórházba ért mindenki kedvesen üdvözölte, hiszen annyi időt töltött itt, amíg a férfi kómában volt, hogy már szinte mindenki ismerte. A folyosón találkozott Dr. Dawns-szal, aki éppen Scott legújabb leleteit vizsgálta.
- Üdvözlöm Debby, Scott még alszik, de megvárhatja a szobájában, amíg felébred!
- Köszönöm, ezt fogom tenni!- Debby elköszönt az orvostól, majd elindult Scott szobája felé, azonban a liftből ugyanebben a pillanatban lépett ki Mary és egy fiatal ifjú hölgy, aki a legújabb divat szerint öltözködött. Debby elindult feléjük, de a két nő nem vette észre őt.
- Jó napot Mary!- köszönt halkan Debby.
- Á Debby, kislányom kész hölgy lett belőled! Engedd meg, hogy bemutassam neked Scott mennyasszonyát, Elisabeth-et. Lisa, ő Scott régi osztálytársa Debby Grant.
- Üdvözlöm Elisabeth McGrowen vagyok. Köszönöm, hogy Scott mellett volt, nem tudom, hogyan hálálhatnám meg magának, kérem mondja meg!
- Nem várok hálát azért, amit tettem, mert a régi barátságunk emlékére tettem.
- Köszönjük, amit Scottért tettél, de most már itt van Lisa, ő majd gondoskodik róla. Ha hazajössz látogass meg minket, tudom a régi dolgok miatt nehezedre eshet, de hidd el már megbocsátottam apádnak, amit elkövetett ellenünk.
- Mary én tisztelem önt, de apámat még jobban és nem viselem el, ha ok nélkül vádolják. Apám annak idején segíteni szeretett volna Mr. Franklinnek, de ő nem hallgatott rá, majd  bekövetkezett a baj, melytől apám tartott. Végül mindenért apámat hibáztatták. Kérem adják át üdvözletemet Scott-nak, jobbulást kívánok neki.- Debby megfordult és elment.
       Az utolsó pár métert futva tette meg lakásáig, amint belépett az ajtón sírva fakadt. Miután kicsit lehiggadt felhívta a repteret, majd felhívta Kristinéket, hogy megmondja hazautazik. A repülőút hosszú és fárasztó volt, de pár óra múlva már láthatta szüleit. Úgy döntött elfelejti Scottot, Maryt és Lisát, akit, bár kedves volt hozzá, mégis ellenszenvesnek tartott, amely számára megmagyarázhatatlan volt.
 
                                               

                             
II. fejezet

      A karácsony gyorsan elmúlt, de Debby számára olyan volt, akár gyerekkorában. A szülői otthon mitsem változott az elmúlt évek alatt. Édesanyja számára ő még mindig gyermek volt, így a karácsonynak is tökéletesen kellett lezajlódnia. A lány bár boldog volt, hogy otthon lehet, de gondolatai állandóan Scott körül forogtak. Édesanyja nagyon aggódott érte, de hiába kérdezgette lányát, ő mindig azzal érvelt, hogy csak fáradt, meg az állandó hajtás teszi, ami a cégnél van.
- Kislányom biztos, hogy csak ez a baj? Ugye nem hallgatsz el előlem semmit? Segíteni szeretnék neked!- Ninát, az édesanyját nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy lánya talán elhallgat előle valamit.
- Nincs semmi baj mami, csak kimerült vagyok, és talán felkavart egy kicsit Scott balesete is. Tudod furcsa volt őt újra látni. Előjött a múlt és felkavarta a rossz emlékeket, amiket igyekeztem elfelejteni. De igyekszem rendbejönni, ne aggódj értem!- nyugtatta meg Ninát.
- De ígérd meg, szólsz nekem, ha segítségre szorulsz. Tudom önálló nő vagy, jól menő céggel a hátad mögött, de mindig az én kicsi lányom maradsz, akinek, ha gondja támad az édesanyjához fordul tanácsért.- Nina megpuszilta lányát majd elindult kifelé a szobából, de Debby utánaszólt: - Anya köszönöm és nagyon szeretlek!
        A pár nap alatt, amit Debby odahaza töltött meglátogatta barátait és pár ismerősét még az egyetemről. Mire visszautazott Garlandba a hó már szinte teljesen elolvadt, és visszatért a városba a nyüzsgő, hétköznapi élet. A lány ismét belevetette magát a munkába. újabb híreket Scott felől nem kapott, csupán pár nappal azután, hogy visszatért a városba, a szülei említették neki, hogy Scottot hazaszállították és már jobban van.
         Elmúlt közben a szilveszter is, melyet Debby a barátaival töltött el, és beköszöntött az újév, mely a lány számára semmi újat nem ígért. Január közepén a postaládájában talált egy meghívót. Az osztálytársnője irt neki, mivel február végére osztálytalálkozót szerveztek. Debby el is felejtette, hogy már esedékes lenne ez a találkozó. Sok társával már a suli óta nem találkozott, nem is tudta mi történt velük. Csupán néhányukkal tartotta a kapcsolatot. - Jó lesz újra látni őket, vajon milyenek lehetnek most?- gondolkodott félhangosan, miközben lassan sétált felfelé a lépcsőn. Az ajtaja előtt azonban meglepetés várta, egy hatalmas csokor, benne egy levéllel.

     
        Köszönöm, amit értem tettél! Engedd meg, hogy
     ezzel a csokorral ajándékozzalak meg! Sokat
     jelentett nekem, hogy mellettem voltál.
                                
                                Üdvözlettel: Scott

Debby meglepődve olvasta az apró üzenetet újra és újra. Tehát elmesélték Scott-nak, hogy mellette volt a kórházban. Scott!-kiáltott fel hangosan, teljesen elfelejtette, hogy a férfi is ott lesz a találkozón. Nem igazán akarta újra látni, az elmúlt hetekben sékerült túltennie magát a történteken, és félt az újabb találkozástól. Még aznap este eldöntötte, hogy nem megy el a találkozóra. Félretette a levelet és belemerült ismét a munkába. Pár nap múlva azonban telefonált a volt osztálytársnője, hogy megérdeklődje számíthatnak-e Debby megjelenésére.
- Szia Debby! Hogy vagy öreglány?- szólt a telefonba Jane, Debby régi barátnője.- Remélem nem zavarlak!
- Szia Jane! Ezer éve nem hallottam a hangodat.- üdvözölte vidáman Debby a lányt.- Te sose zavarsz. Hogy vannak a gyerekek?
- Éppen az apjukat gyötrik a kertben, úgyhogy egész jól! Azért hívlak, hogy megkérdezzem, eljössz-e a találkozóra, mindenki számit rád!
- Hát még nem tudom pontosan, de úgy néz ki, hogy akkor fontos üzleti ügyben el kell utaznom, bár nagyon szeretnék ott lenni. Mindenki eljön?
- Eddig csak Lucy mondta vissza a meghívást, mivel szülni fog  és az orvosok nem engedik haza a kórházból, tudod az első terhessége nem sikerült és most féltik pár héttel a szülés előtt és benntartják. Ja és Scott sem tud jönni, mivel Európába kell utaznia és már nem tudja elrakni más időpontra, tudod a balesete miatt sokmindent kell bepótolnia. A többiek mind jönnek. Nem tudnád úgy szervezni a munkád, hogy elgyere, már olyan régen találkoztunk, jó lenne egy jót beszélgetni!
- Nem tudom még Jane, de ígérem minden tőlem telhetőt megteszek az érdekében. Ha tudok valami újat felhívlak ,és puszilom a gyerekeket.- köszönt el Debby.
      Lassan felállt- Tehát Scott nem lesz ott- hangjából némi csalódás csengett ki. - Akkor semmi akadálya, hogy elmenjek, sőt még jól is fogom magam érezni!
       Másnap visszahívta Janet és közölte vele, hogy meg fog jelenni, mivel a tárgyalást sikerült előbbre tennie. Most már csak egy baj volt, hogy mit fog viselni. Bár számos ruhája volt, amit különböző fogadásokon és vacsorákon viselt, de ezekben mindig hűvös üzletasszonynak látszott és megközelíthetetlennek. Most azonban valami újra vágyott, amelyben jól érzi majd magát, és amely kihozza belőle a valódi érzékeny és vonzó nőt. Az üzletek kirakatai tele voltak aggatva a szebbnél szebb és drágábbnál drágább holmikkal, de egyik sem tetszett igazán Debbynek, ő valami eredetire vágyott. Órákon át bolyongott a városban, majd fáradtan leült egy kávézó teraszán és rendelt egy kávét. A kávéját iszogatva nézelődött kifelé az utcára, mikor megpillantott egy apró kis kirakatot, mely egy kis butikhoz tartozott. A lány fizetett, majd átsétált az utcán, egyenesen a bolthoz. Benyitott, odabent egy kedves idős hölgy fogadta. Miután Debby előadta, hogy milyen ruhát szeretne a hölgy eltűnt a polcok közt, de nemsokára egy fekete színű kisestélyivel tért vissza. A ruha nem volt kirívó, de rendkívül nőies volt. Combközépig érő alja követte a lány alakját és jól kihangsúlyozta annak előnyös vonásait, a hátán mély kivágással. Választott még hozzá egy pár megfelelő cipőt is, és boldogan indult haza. Már előre várta az estét, mikor viselheti álmai ruháját. A hetek gyorsan teltek. Ideje nagy részét a cégnél töltötte, az estéit pedig otthon. Kivéve egy két alkalmat, mikor üzleti vacsorára ment vagy Kristinékhez. sokszor telefonált haza szüleinek, de nem merte őket megkérdezni, hogy hallottak-e valamit Scottról. Csupán egyszer említették a családot, akkor is Nicolról beszéltek, aki hazautazott Ausztráliából két hónapra, de Scottot nem említették. Aztán elérkezett az osztálytalálkozó napja. Debbynek délelőtt még akadt pár elintéznivalója, de amint tudott az első géppel hazarepült, így még időben megérkezett.

III. fejezet
                                                  
    
      Debby néhány óra múlva már teljes pompában forgolódott a tükör előtt. A ruha úgy állt rajta, mintha csak kimondottan neki késztették volna. A ruhához ezüst nyakláncot és hozzáillő fülbevalót viselt, szinte alig ismert magára, mintha egy másik nőt látott volna maga előtt, aki számára idegenül hatott. - Hozzá tudnék szokni ehhez a látványhoz, mintha kicseréltek volna. -mosolyodott el, és ismét megpördült. Számára érthetetlen módon életében először igazán jól érezte magát a bőrében.
      A találkozót a régi iskolájában tartották, ahol mióta elvégezte a sulit nem járt. Furcsa érzés volt most felnőttként visszatérnie ide. Mindenre éberen emlékezett, az épület mit sem változott, ugyanaz a kedves, öreg iskola maradt, mely a lány számára sok emléket őrzött hűen. Ahogy a régi osztálya felé ballagott, ahonnan jól ismert hangok szűrődtek ki, újra diáknak érezte magát. Mennyit szaladgáltak annak idején itt és hányszor dorgálta meg őket ugyanitt tanítójuk, ha valami csínytevést követtek el. A felvillanó képek mindegyikén azonban Scott is mellette volt, amint kisfiús mosolyával ránézett és ismét újabb rosszaságon törte a fejét. Debby álmodozását Jane szakította félbe, aki eléje sietett. Boldogan ölelték át egymást.
- De örülök, hogy el tudtál jönni, nélküled nem lett volna igazi a buli, már mindenki itt van csak terád vártunk.- tolta befelé a lányt a terembe Jane.
Bár hosszú évek teltek el, régi társai semmit nem változtak. Miután mindenkit üdvözölt egy pohár pezsgővel a kezében Jane-hez és a férjéhez, Gregg- hez csatlakozott, aki ugyancsak az osztálytársuk volt régen. Régi tanítójuk már nem jöhetett el, mivel két éve meghalt, de mindenki tudta lélekben itt van velük. Néhányan pohárköszöntöt mondtak, a társaság nagy része táncolni kezdett régi slágerekre, melyeken együtt nőttek fel. Debby régi barátnőivel fényképeket nézegetett osztálykirándulásaikról vagy közös ünnepélyekről, valamennyin jót nevettek, alig akarták elhinni, hogy valaha ők voltak ezek a lurkók. Miközben nevetgéltek nagy moraj támadt a hátuk mögött, vidáman fordultak hátra, hogy megnézzék mi a kiváltó oka. Debby arcáról azonban eltűnt a mosoly, mikor az új jövevényre tekintett, aki a mozgolódást kiváltotta, ugyanis Scott nézett vissza rá. A férfi udvariasan rámosolygott majd ragyogó arccal üdvözölte a többieket. Debby gyorsan elfordult és ismét a fényképeket kezdte nézegetni, de kevés eredménnyel, mivel gondolatai visszatértek a férfihoz.
- Hát nem nagyszerű, hogy Scott is eljött, emlékszem elválaszthatatlanok voltatok ti ketten. Azt mondja hamarabb sikerült hazautaznia Európából, nem akart lemaradni az ünnepi alkalomról. - mesélt vidám hangon Jane.- Debby, te nem is örülsz, hogy itt van?
- De igen, hogyne örülnék, jó újra együtt látni a társaságot!- ha tudtam volna, hogy Scott is eljön, inkább ide sem utaztam volna- morgolódott magában a lány.- Érdekes, hogy Elisabeth, a mennyasszonya nem jött vele!
- Tényleg, most, hogy mondod, de lehet, hogy ő Európában maradt, úgy hallottam ő is Scott után utazott.- oldotta meg a problémát a barátnője.
A lány ismét a férfi felé tekintett, aki vidám történetekkel szórakoztatta beszélgetőtársait. Jane hangja rántotta vissza a valóságba, aki épp kislányáról mesélt neki. Annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy a lány elfeledkezett Scottról, aki pedig Gregg-gel társalgott. A beszélgetést újabb pohárköszöntő szakította félbe, mely végén Gregg elrabolta feleségét  Debby mellől és táncolni vitte. Debby egyedül maradt és Scottot keresve tekintetével szemlélte a társaságot, de a férfit sehol nem találta. Kissé bánatosan fordított hátat a táncolóknak, mikor ismerős hang csendült meg a válla fölött, a lánynak remegni kezdtek a térdei és még időben kapaszkodott meg egy közeli szék támlájában. Lassan megfordult és egyenesen Scott tekintetével találkozott.
- Örülök, hogy látlak Debby! Elragadóan nézel ki. Remélem megkaptad a virágokat, amiket küldtem neked!- mosolygott Debbyre Scott.
- Igen meg, köszönöm, gyönyörűek voltak, de igazán nem kellett volna. Remélem mostanra már rendbejöttél!
- Már csak néha érzek fájdalmat itt- ott, de csak, ha fáradt vagyok, vagy ha hirtelen mozdulatot teszek. Szörnyű látvány lehettem amíg kómában feküdtem, köszönöm, hogy mellettem voltál, az orvos mindent elmesélt, sőt még azt is mondta, hogy vak vagyok, amiért nem veszem észre, hogy mennyire szeretnek a körülöttem lévők. Azt mondta, hogy nálad odaadóbb asszonyt nem látott még a legjobb feleségek között sem.
- Én csak megtettem, ami tőlem telhető volt a régi barátságunk emlékére, de ugyanezt megtenném bármely másik barátomért is. Az a lényeg, hogy te rendbejöttél. - zárta le a témát a lány. - Egyébként, hogy van édesanyád, nem igazán békében váltunk el egymástól a kórházban?
- Köszönöm jól van ,bár ő nem említette, hogy találkoztatok, csak az orvos említette, hogy te voltál mellettem, amíg anyám meg nem érkezett és amíg magamhoz nem tértem. Vártam, hogy esetleg benézel hozzám, de nem jöttél.
- A műtéted után voltam bent a kórházban, hogy megérdeklődjem hogy vagy, és beszéltem is az orvossal, de téged nem akartalak zavarni, ugyanis akkor már ott volt az édesanyád és Lisa is. Tényleg el is felejtettem megkérdezni, hogy van Lisa, igazán kedves lány és nagyon csinos is.
- Lisa jelenleg az édesanyámmal és a húgommal utazgat Európában, én is csatlakozom hozzájuk néhány nap múlva, de még el kell utaznom előtte Garlandba egy fontos üzleti ügyben. Nem ismered véletlenül a Grant és Spencer céget, hiszen több éve élsz már Garlandban. Rajtuk keresztül szeretnék megkötni egy milliós üzletet az egyik ügyfelükkel, és most érdeklődöm a cég után. milyen érdekes téged is Grant-nek hívnak, nem ismered véletlenül Mr. Grant-et vagy Mr. Spencert, hiszen te ügyvéd vagy?- érdeklődött Scott.
- Hallottam már a cégről, de személyesen nem ismerem a tulajokat. - semmiképp nem árulhatom el, hogy Mr. Grant valójában én vagyok, Spencer pedig nem más, mint Kristin.- Melyik ügyfelükkel akarsz üzlete kötni?
- Winston Ravennel, van neki néhány épülete Floridában, ezeket akarom megvásárolni, mivel terjeszkedni szeretnék a cégemmel ezen a területen.
A beszélgetés ezen a ponton abbamaradt, mivel csatlakozott hozzájuk Jane és a férje, ettől kezdve csak általános témákról folyt a csevegés. Egyszer aztán, mikor egy lágy dallam csendült fel Scott a táncolók közé vezette Debbyt. A lány lágyan hozzásimult, megszűnt számára a külvilág, csak ő volt és Scott, mindenki távolinak tűnt még Elisabeth is, akit a lány nem tudott kiűzni a gondolataiból. Scott érezte ezt és még szorosabban ölelte át a lányt. Két három számot végigtáncoltak és csak egymással foglalkoztak. Mikor egy ütemesebb dal hangzott fel kelletlenül váltak szét és visszasétáltak a többiekhez. Az est hátralevő részében már nem maradtak kettesben, Debby nem is igazán akarta, megijedt az előtörő érzelmeitől, melyeket a férfi váltott ki belőle.
     Hajnal felé a társaság szedelőzködni kezdett, lassan mindenki hazafele indult. Debby a kabátját vette fel, mikor valaki megérintette a könyökét.
- Hazavihetlek?- kérdezte tőle Scott.
- Köszönöm, de úgy beszéltem meg Jane-nel, hogy ők visznek haza. - hárította el udvariasan az ajánlatot Debby.
- Tudom, beszéltem Jane-nel, de felajánlottam nekik, hogy majd én hazaviszlek, így nem kell nekik kerülőt tenni. Úgy láttam Gregg nincs valami fényes állapotban, megártott neki a pezsgő. Gyere az autóm itt áll az épület előtt.- karonfogta Debbyt és az autóhoz vezette.
A hazavezető utón hallgattak, egyikük sem tudta mit mondhatna a másikuknak, de mindketten érezték a másik feszültségét. Mikor Scott leállította az autót a ház előtt szinte egyszerre szólaltak meg.
- Csodálatos este volt ugye!- nevették el magukat, de ez csak növelte a feszültséget.
- Régen jártam már itt!- szólalt meg ismét Scott. - Nem változott a ház semmit.
- De mi annál inkább, felnőttünk, ma már külön utakon járunk, de sokszor hiányoznak a régi barátok.
Scott a hajába túrt, amely a Hold fényében ezüstösnek tűnt.- Elmúltak már a gyermekévek Debby, ne akard őket visszahozni!- a lány felé fordult, arca lassan elindult a lányé felé. Debby még habozott, de aztán ő is a fiúhoz hajolt. Rövid, de annál szenvedélydúsabb volt ez a csók, belesűrítve az elmúlt öt év vágyódását a másik iránt. Majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan véget is ért.
- Ennek nem szabadott volna megtörténnie, kérlek bocsásd meg!- szólalt meg először Scott.
- Nincs mit megbocsátani, legalább annyira az én hibám is volt, amennyire a tied.- fordult el a lány, nehogy Scott észrevegye a szeméből kibuggyanó könnycseppet.- Most már mennem kell, köszönöm, hogy hazahoztál. A lány kiszállt a kocsiból, de még egyszer hátrafordult.- Scott!
- Igen!- szólt vissza a férfi.
- Örülök, hogy mégis eljöttél.- betette maga mögött az autóajtót és elindult a ház felé. Mikor belépett az ajtón még hallotta, ahogy Scott beindítja a motort és elhajt.
      Azon az éjszakán nem jött álom a szemére.

                                                              
  IV. fejezet

      Debby másnap reggel hazarepült, mikor megérkezett első dolga az volt, hogy felhívta Kristint.
- Szia Kristin, Debby vagyok most értem vissza a városba. Meg kell tenned nekem valamit, nagyon fontos lenne!
- Persze, mond csak! Nagyon furcsa a hangod, ugye nincs semmi baj?- aggodalmaskodott Kristin.
- Én jól vagyok. Kris Scott hamarosan telefonálni fog a céghez, Mr. Grantet vagy Mr. Spencert fogja keresni...
- De hiszen nincs is semmiféle Mr. Grant és Mr. Spencer, Debby miről beszélsz? Örülnék, ha engem is beavatnál.- szakította félbe Debbyt.
- Hétvégén elmentem az osztálytalálkozóra, Scott is eljött és beszélgettünk, elárulta, hogy a rajtunk keresztül akar lebonyolítani egy üzletet Winstonnal. Scott azt hiszi, hogy a céget két úriember vezeti, én pedig úgy tettem, mintha nem ismerném a céget, most már tudom hiba volt, de szerettem volna megtudni, hogy mit akar tőlünk. Valószínűleg hamarosan keres majd bennünket, fontos, hogy rólam ne tudjon meg semmit, kérlek segíts ebben!
- Jó kis kalamajkát kevertél te lány, és mond, hogy segítsek neked ebben, elvégre te vagy az egyik főnökasszony, ha jól emlékszem, de javíts ki, ha tévednék. Mégis, hogy fogjuk vele megkötni a szerződést a te aláírásod nélkül?
- Egyelőre ott még nem tartunk. Most csak azt kell megoldanunk, hogy Mr. Grant legyek. Van is egy ötletem. Csak te fogsz vele tárgyalni, a saját neveden, mint Mrs. Spencer, ha Mr. Grantet keresné, akkor mond azt, hogy Európába kellett utaznia határozatlan időre.
- Debby ezt mégis hogy gondolod, és mi van, ha a titkárnő elárulja, hogy ki is valójában Mr. Grant?
- Jill nem fogja, ugyanis őt is beavatjuk, kérlek Kris segíts nekem!- fogta könyörgőre Debby.
- Rendben Mr. Grant, csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi fog ebből kisülni.
      Ahogy Debby megjósolta Scott két nap múlva telefonált és időpontot kért a titkárnőtől. Másnap az adott időben megjelent. Scottot Kristin fogadta.
- Jó napot Mr. Franklin! Miben lehetünk a segítségére?
- Üdvözlöm! Egy adásvételt szeretnék az őn cégükön keresztül lebonyolítani, de ezt szeretném inkább a főnökével közvetlenül lebonyolítani, Mr. Grant-tel vagy Mr. Spencerrel.
- Azt hiszem ki kell, hogy ábrándítsam ugyanis a cégtáblán szereplő Spencer én vagyok, engedje meg, hogy bemutatkozzam, Kristin Spencer vagyok és felerészben enyém a cég.- mosolygott barátságosan Scottra.
- Elnézést a téves következtetésért, akkor Mr. Grant sem létezik?
- De igen az üzlettársam Robert Grant, de ő jelenleg Európába utazott határozatlan időre.- Ezért még nagyon megfizetsz Debby, kénytelen vagyok hazudni egy ügyfélnek csak, hogy neked falazzak.- mérgelődött magában Kristin.
- Tehát vele nem tudok beszélni!
- Nem azt hiszem nem, de nyugodjon meg én is képzett jogász vagyok akár a társam, egyszerre végeztünk az egyetemen.
- Nekem is van egy ismerősöm, annyi idős lehet, mint ön, ő is jogász itt Garlandban, talán ismeri is őt, Debby Grant-nek hívják, Grant- nek akár a társát, hát nem érdekes?- Kristin ereiben megfagyott a vér, remélte nem árulja el magát, ilyen fordulatra nem számított.
- Igen, valóban érdekes, de sajnos nem ismerem, nem igazán ismerem valamennyi kollégát, talán ő később végzett az egyetemen, mint én, így nem ismerhetem.- próbált kimászni valahogyan az adott szituációból.- El is tértünk a tárgytól, pontosan milyen adásvételről lenne szó?
- Egyik ügyfelük néhány épületét kívánom megvásárolni Floridában, Winston Ravenről van szó, aki úgy hallom igen kedvező feltételeket adott a lehetséges vásárlók részére. - ezzel Scott is lezártnak tekintette az előző témát és Kristin is fellélegezhetett.
- A feltételek valóban kedvezőek, ahhoz képest, hogy az épületek eléggé központi területen fekszenek. Mr. Raven ugyanis szeretné felszámolni vállalkozását, mivel orvosai eltiltották betegsége miatt a megerőltető munkatempótól. Most szeretne mielőbb visszavonulni és feleségével együtt vidékre költözni. Ha érdekli az ajánlat, megbeszélek egy időpontot Mr. Ravennel, mikor találkozhatunk és megbeszéljük a feltételeket és az üzlet részleteit.
- Rendben. Kérem hívjon fel ezen a számon, ha sikerült elérnie Mr. Ravent.- nyújtott át egy névjegykártyát Scott Kristinnek, majd elbúcsúzott.
     Miután Scott távozott Kristin azonnal tárcsázta Debby számát.
- Jó napot, Kristin Spencer vagyok, Mr. Robert Grant-et keresem!
- Kris ne bosszants, így is eléggé izgultam. Na mesélj mi történt?- faggatózott Debby.
- Volt egy pillanat, mikor majdnem lebuktunk, ugyanis elkezdett érdeklődni, hogy ismerlek-e, mivel körübelül egyszerre végezhettünk az egyetemen szerinte, de gyorsan témát váltottam és ő sem tért vissza erre a kérdésre, pedig volt egy olyan furcsa érzésem, mintha mindenről tudna.
- Nem hiszem, nyugodj meg nem sejthet semmit, egyszerűen csak érdeklődött.
- Beszéltetek meg újabb időpontot?
- Nem, előbb beszélnem kell Winstonnal, hogy mikor tud ideutazni. Úgy beszéltük meg Scott-tal, hogy majd visszahívom.
      Néhány nappal később Debby éppen megbeszélésre indult mikor Scott jött vele szembe be az ajtón a cégnél. Debby csak az utolsó pillanatban vette észre és már nem tudott elmenekülni előle.
- Scott, micsoda meglepetés! Hogy kerülsz te ide?- próbált mosolyt erőltetni az arcára, de még nem tudta hogy fog kimászni ebből helyzetből.
- Ezt én is kérdezhetném tőled, úgy tudtam nem ismered közelebbről ezt a céget?- kérdezett vissza azonnal Scott.- Én üzleti ügyben jöttem, de előbb érkeztem, mint ahogy megbeszéltük Mrs. Spencerrel.- azt veszem észre mérgelődött Debby, mivel azt hitte van még fél órája, hogy eltűnjön Scott érkezése előtt.
- Én is üzleti ügyben jártam itt, az egyik ügyfelem, megbízása által, de sajnos már késésben vagyok egy tárgyalásról pedig szívesen beszélgettem volna még veled.- elköszönt és elviharzott Scott további kérdései elől.
       Nem sokkal később Scott már Kristinnel tárgyalt és megbeszélték, hogy mielőtt bármilyen részletes megbeszélést tartanánk Scott- nak el kell utaznia Floridába, hogy szemügyre vehesse az épületeket. Már épp indulni akart, mikor befejezték a megbeszélést, ám Scott hirtelen visszafordult.
- Múltkor elfelejtettem megemlíteni, hogy Debby Grant, tudja, akiről legutóbb beszéltem huszonöt éves és itt végzett Garlandban. Még most sem rémlik semmi?
- Nem sajnos nem, pedig nagyon jó a névmemóriám, de nem ugrik be, biztosan tudnám, hogy ki ő, ha ismerném.- próbált ügyesen hazudni Kristin.
- Ez rendkívül érdekes ugyanis nem olyan régen találkoztam vele az előtérben, és éppen a maga irodájából jött ki. Most már nagyon szeretném tudni, hogy mi folyik itt, mivel tudomásom szerint Mr. Grant valójában Miss Grant, Miss Debby Grant, tudja nekem is megvannak a magam megbízható forrásai, eddig csak azért nem szóltam, mivel kíváncsi voltam meddig bírják ezt előttem titkolni.- foglalt helyet ismét Scott és lábait keresztbe rakva Kristinre meredt.- Most pedig kérem avasson be mindenbe, nagyon érdekel a dolog!
- Nézze Mr. Franklin!
- Szólítson csak bátran Scott -nak, gondolom ismer már, hiszen, ha jól tudom őn Debby legjobb barátnője! Remélem én is szólíthatom Kristinnek?
- Egész nyugodtan. Valóban Debby legjobb barátnője vagyok, és tényleg hallottam már magáról, Debby szívesen mesél a gyerekkoráról. Nem szabad haragudnia rá, nem tudom miért akarta, hogy őn ne tudjon az ő részesedéséről ebben a cégben, de akkor állt elő azzal a kérésével, hogy segítsek ebben, mikor visszatért az osztálytalálkozóról. Nagyon furcsa volt és ideges, mikor kérdeztem róla, hogy mi történt mindig témát váltott, mint aki nem akar beszélni valamiről, amely számára fájdalmas emlék. Megsajnáltam és belementem a játékba, de reméltem, hogy még idejében elárulja magának az igazságot.- Kristin megkönnyebbülve érezte magát, hogy elmondhatta Scott- nak az igazságot.
- Kristin, most én kérek öntől egy szívességet, kérem, ne árulja el Debbynek, hogy rájöttem a valóságra. Szeretném, ha abban a hitben maradna, hogy nem tudok semmiről, azt hiszem sok köze volt hozzám a furcsa viselkedésének, miután visszatért, de szeretnék erről magam megbizonyosodni. Számíthatok magára Kristin?- nézett kérdőn a lányra.
- Egy feltétellel, ha nem okoz neki fájdalmat. Debby nagyon törékeny, bármilyen erősnek is látszik, mikor maga kórházba került olyan volt akár a holdkóros, éjjel nappal csak a kórházban volt. Legyen hozzá türelmes és ne büntesse meg azért, hogy eltitkolta maga elől, hogy valójában ő áll Mr. Grant mögött.       
- Ne aggódjon, ismerem Debby, jobban, mint a saját tenyeremet, együtt nőttünk fel, sokat jelent nekem, nem okoznék neki soha fájdalmat, bár az utóbbi időben eléggé messze kerültem tőle családi ügyek miatt, melyekről gondolom tudomása van, még, mindig magam előtt látom azt a cserfes kislányt, aki a húgommal együtt mindig engem bosszantott. Ígérje meg nekem, hogy segít!
- Rendben, segíteni fogok, kíváncsi leszek arra, hogyan tudok egyszerre két embernek segíteni ugyanabban az ügyben egymással szemben, nehéz feladat lesz!
- Bízom magában sikerülni fog!- nyújtott kezet Scott, hogy szövetségüket megpecsételjék.
   Kristin egész ügyesen vette az akadályokat, bár számtalanszor eljutott arra a pontra, hogy mindent bevall Debbynek, mégis mindig valami számára megmagyarázhatatlan érzés vissatartotta ettől a lépéstől. Debby pedig teljes nyugalomban élt azzal tudattal, hogy Scott mit sem sejt. Egy teljes héten át semmit nem hallott Scott-ról, még Kristin sem. Barátnője azzal magyarázta, hogy a férfi Floridába utazott megnézni az épületeket mielőtt véglegesen elfogadná az ajánlatot. Debby elhitte Kristin által mondottakat és fogalma sem volt arról, hogy mi készül a háta mögött. Pár nappal később Kristin beszélni akart vele, ezért az irodájába hívta.
- Debby lenne egy üzlet a számodra, én vállaltam volna el, de Scott üzlete Winstonnal, valamint egy pár újonnan jött ügyfél  minden időmet kitölti, ez pedig jónak ígérkezik, úgyhogy át kéne venned, tudom rengeteg neked is a munkád, de az ügyfél szeretné, ha mi foglalkoznánk az ügyével.
- Miről van szó tulajdonképpen?- érdeklődött Debby.
- Egy Ausztráliából hazatért úr és a családja itt szeretne letelepedni Garlandban, azt kérte a cégtől, hogy segítsen egy ingatlankereskedőt találni, mivel még nem tudott ideutazni, és válogassunk ki egy két házat majd miután ők választottak bonyolítsuk le mi az adásvételt, természetesen a szerződés aláírásakor már ők is itt lesznek. Érdekes feladatnak látszik nem?
- Hát nem is tudom, mi csak a szerződéskötéskor fogunk találkozni velük? Ha el akarom érni, hogy tehetem? Telefonon, de azt mondta, hogy egy közeli barátja fogja megnézni a házakat, vele majd csak akkor találkozol, ha meglesznek a kiválasztott lakások, melyeket meg kell tekintenie. Valld be, hogy megmozgatta a fantáziádat ez az üzlet, mivel nekem is tetszik. Magam foglalkoztam volna vele legszívesebben, de nincs időm rá. Átveszed az ügyet?- kérdezte reménykedve Kristin.
- Rendben átveszem. Hogy is hívják az ügyfelet?
- Ted Williams, tessék itt a névjegykártyája.- nyújtotta át neki a kártyát Kristin.
- Ted Williams, de furcsa valahonnét ismerős ez a név, csak tudnám honnan, pedig már hallottam ezt a nevet ez biztos.- gondolkodott Debby.
- Annyi embernek a neve Ted Williams, lehet, hogy valamelyik régi ügyfelünket hívták így, de az is lehet, hogy az újságban olvastad a nevét, ugyanis az úr festő és nemrég volt egy kiállítása Denverben. - próbálta elterelni Debbyt Kris, nehogy rájöjjön, valójában ki is Ted Williams.
- Igen igazad lehet, na jó megyek és kapcsolatba lépek pár ingatlan-közvetitővel.- ezzel felállt és elhagyta az irodát.
    Kristin még sokáig ült és gondolkozott, ha Debby rájön, hogy Scott áll a dolog mögött engem elevenen megnyúz, amiért elhallgattam előle és segítettem Scott- nak. Scott volt ugyanis a jóbarát, aki majd megtekinti a házakat. A dolognak annyi valóságalapja volt csak, hogy valóban Ted Williams részére kerestek lakást, ő volt ugyanis Scott húgának Nicolnak a férje. A család valóban haza akart telepedni és Scottot bízták meg az ingatlan-vásárlással. Scott könnyedén el tudta volna ezt intézni, de jó ötlete látott abban, hogy így csapdát tud állítani Debbynek. Egyedül csak Kristint és Tedet avatta be a dologba, aki bár nem értette indítékát belement a játékba.
      Debby minden energiáját belevetette ebbe a feladatba, tetszett neki ez a munka. Számtalan ingatlan-közvetítővel beszélt, mire kiválasztotta a neki legjobban tetsző épületeket. Pár nap múlva a fényképek a házakról és a lényegesebb tudnivalókról úton voltak Sydney felé. A válasz sem váratott magára sokáig, néhány nappal később Mr. Williams  telefonon közölte Debbyvel, hogy melyik két ház tetszik neki, amelyeket a barátja fog alaposabban megnézni. Debby megbeszélte vele, hogy a holnapi nap folyamán megnézheti a házakat a "titokzatos", de Ted Williams ragaszkodott hozzá, hogy Debby is jelen legyen. Abban maradtak, hogy  négyre Debby az elsőnek kiválasztott házhoz megy. Másnap négykor Debby megérkezett a helyszínre, leállította az autóját, majd kiszállt és elindult a ház felé, de hirtelen földbe gyökerezett a lába, az ajtóban ugyanis Scott várta haragos tekintettel.

V. fejezet

    Debby amilyen gyorsan csak tudott megfordult és sietősen az autóhoz rohant, de kiejtette a kocsikulcsot a kezéből. Idegesen keresni kezdte a földön, de Scott addigra már mellette volt.
- Ezt keresd?- nyújtotta felé a kulcsokat, de mikor Debby el akarta venni őket gyorsan visszarántotta a kezét.- Ne siess annyira, azt hiszem pár dolgot meg kellene beszélnünk Mr. Grant!- Debby némán lehajtotta a fejét és megadta magát egy szó nélkül követte a házba Scottot, tudta, legjobb, ha tisztázzák az ügyet.
- Scott, nézd nem így akartam neked megmondani, hogy valójában a Grantés Spencer cég az enyém és Kristiné. Én sem tudom miért nem mondtam el még aznap este neked. Azt hiszem egyszerűen kíváncsi voltam arra, hogy milyen ügyben akarsz hozzánk fordulni és attól féltem, ha megtudod, hogy az enyém a cég fele visszalépsz az üzlettől, mivel nem bízol meg bennem azok után, hogy azt hiszed apám jelentette fel apádat. Egyszerűen csak nem akartam, hogy megtudd!- próbált értelmes magyarázatot adni a viselkedésére.
- Debby az, hogy apád mit tett vagy mit nem tett engem teljesen hidegen hagy. Ez egy régi história, apám elment, próbáljuk meg elfelejteni a régi dolgokat. Mi már mások vagyunk, egyikünk sem tehet arról, hogy a szüleink mit tettek. Debby mi már a saját életünket éljük és csak azért, mert te vagy a főnöke a cégnek nem léptem volna vissza az üzlettől, ahogy nem is léptem.
- Tehát te kezdetektől tudtad, hogy én vagyok a cég egyik tulajdonosa?- kérdezte döbbenten Debby.
- Nem egészen. Akkor este mikor elváltunk a házatok előtt...- hallgatott el egy pillanatra Scott- ... szóval aznap este nem tudtam belenyugodni a történtekbe és magamat okoltam érte. Másnap meglátogattalak otthon, de a szüleid azt mondták, hogy valami gond akadt a cégednél és visszarepültél még a reggeli géppel. Ekkor kezdtem el kombinálni. A cég egyik tulaja Grant, akit én naivan férfinak hittem, már a név is furcsa volt, és akkor ugrott be, hogy olyan határozottan kérdezted meg melyik ügyfelükkel akarok üzletet kötni, mintha valamennyit ismernéd. Itt a városban pedig él egypár ismerősöm, aki megerősítette azt, amit már sejtettem, amikor a barátnőd Kristin pedig olyan elszántan tagadta, hogy ismer téged valamint azt állította, hogy a társát Robert Grant-nek hívják, úgy döntöttem én is beszállok a játékba, kíváncsi voltam meddig bírjátok anélkül, hogy valamelyikőtök elárulná magát. De mikor találkoztunk akkor délelőtt úgy gondoltam megbüntetlek mindkettőtöket, ezért sarokba szorítottam Kristint, aki mindent bevallott. Neked pedig egy kis csapdát állítottam. Csak Kristint és Tedet avattam be, tudod Nicol férjét.- vigyorgott Scott.
- Hát persze Ted, tudtam, hogy valahonnét ismerem ezt a nevet, rá kellett volna jönnöm. És Ted is, hogy játszotta, hogy nem ismer engem.- mérgelődött Debby.
- Egy igazság valóban volt a történetben. Nicolék valóban haza akarnak költözni és megkértek kerítsek nekik egy házat, ez pedig jó alkalomnak ígérkezett arra, hogy behúzzalak a csőbe.
- Hát ez sikerült, csak gratulálni tudok hozzá. Kristin pedig elhallgatott előlem mindent.
- Nem szabad Kristint hibáztatnod, ő csak azt tette, amire megkértem és hálás vagyok neki ezért, mert, ha nem teszi talán még ma sem vallottad volna be igazat. Ennyit erről, nem vagyok haragtartó és mérges sem azért, amit tettél, de jegyezd meg, hogy engem nem lehet átverni előbb utóbb úgyis mindent megtudok.
- Nagyon sajnálom amit tettem, bár utólag megvallva élveztem a dolgot, jó volt inkognitóban a háttérből figyelni az eseményeket.- nevette el magát Debby.
- Debby ne mérgesíts fel! Azt azonban szeretném tudni, hogyan írtátok volna alá velem a szerződést?
- Tudod ez jelentette a legnagyobb gondot. Valószínűleg egy felhatalmazást adtam volna Kristinnek, hogy ezt az ügyet egyedül intézheti.
- Ezt jól kifundáltad. Na gyere meghívlak vacsorázni és megbeszéljük a ház megvételét és a szükséges ügyintézést, ugyanis amíg vártam Mr. Grant, megnéztem a házat és úgy döntöttem ez megfelel Tedéknek.- kísérte az autóhoz Debbyt.
- Nem lehetne szó arról, hogy elfelejted ezt a Mr. Grantet?-kérdezte Debby.
- Tudod ez nehezen menne, igen csinos ez a fickó, és elég régóta ismerem.- viccelődött Scott tetett komolysággal.
- Látom semmit nem változol, ugyanúgy szereted cukkolni az embereket.
- Különösen egyvalakit!- mosolygott sejtelmesen Scott.

   
VI. fejezet

      A vacsorát számos másik követte. Szinte minden este együtt voltak, beszélgettek és nevetgéltek. Mindketten boldognak érezték magukat. Érdekek, gátlások nélkül. Debby ragyogott a boldogságtól, de érezte, hogy ez nem lesz mindig így, szereti a férfit, aki az érzéseit nem viszonozza. Egy idő után el fogja árulni az érzéseit, Scott pedig elhagyja, hiszen mennyasszonya van.
      Debby félelme hamarosan beigazolódott, egy nap apró levélkét talált a postaládájában.

            
             Debby!

Pár napra Európába kell utaznom, nem tudtalak elérni telefonon, nem tudom mikor jövök vissza, kérlek ne haragudj.
Csodálatos volt ez a pár nap veled, azt hiszem kezdek belédszeretni.
                  Scott

A lány napokig holdkórosként járt, kelt otthon és az irodában is, még Kristin sem értette, hogy mi történt. Debby pedig a kérdéseire sem felelt. Egy alkalommal azonban mikor benyitott az irodájába Debby az ablaknál állt és sírt .
- Mi történt Debby? - kérdezte aggodva Kristin - Kérlek mondd el, pár napja mintha nem lennél itt. Ez nem mehet így tovább, beszélj légyszives!
- Óh Kristin, ez, egyszerűen nem tudom, hogy mit gondoljak és mit tegyek. Tudod az utóbbi időben rengeteget voltam Scott- tal, minden estét együtt töltöttünk, beszélgettünk, sétáltunk, úgy éreztem újra egymásra találtunk, Scott pedig azt írta, hogy kezd belémszeretni, ugyanis elutazott Európába.
- Hiszen ez óriási, de akkor mitől vagy olyan szomorú? - kérdezte Kristin.
- Ennek már két hete Kristin, két hete, azóta nem irt és nem telefonált.
- Lehet, hogy csak nem tudott jelentkezni, biztosan hamarosan hallasz róla.
- Elisabeth is Európában van és tudom, hogy hozzá ment. Tudom, hogy nem tudok vele versenyezni, hamarosan össze fognak házasodni. Kristin nem tudom mit tegyek!
- Utazz el pár napra, próbálj meg másra gondolni!
Debby megfogadta a lány tanácsát, és Miamiba utazott. Remélte, hogy a nagy nyüzsgés majd eltereli a gondolatait Scott- ról. Egész nap sétált vagy vásárolt, délután kiment a tengerpartra. Napozott, fürdött a tengerben. Esténként az ismerőseivel bárokba járt vagy a tengerparton sétált. Szerette, ahogy a hűvös víz mossa a lábát. Éjszaka volt a legszebb a tenger. Debby órákon át képes volt nézni, ahogy a tenger mossa a parti homokot, és végtelenül elnyúlik a távolban, hogy összemosódjon az éggel a távolban. Egy este mikor visszatért a szállodába a sétából leült a bárban egy italra és egy vendég által ottfelejtett újságot kezdett lapozgatni. Már majdnem letette mikor figyelmes lett egy képre, amely Scottot és Elisabethet ábrázolta. Az újságcikk beszámolt a közelgő esküvőjükről, amely révén a két jólmenő cég és a hatalmas vagyon egyesül. Debby kiejtette a kezéből az újságot és a szobájába rohant és álomba sírta magát. Másnap visszautazott Garlandba, de a történtekről senkivel nem beszélt. Kristin is hallgatott az újságcikkről, abban a hitemben, hogy Debby még nem olvasta. Debby belevetette magát a munkába, hogy elterelje a figyelmét a közelgő esküvőről. Egy délután éppen ebédelni indult, mikor összefutott Dr. Dawns- szal, Scott régi kezelőorvosával. Az orvos nagyon örült a viszontlátásnak és meghivta ebédelni Debbyt.
- Hogy van Scott? - kérdezte minden átmenet nélkül az orvos.
- Azt hiszem jól, bár régen láttam már, nemrég Európába utazott a mennyasszonyához.
- A mennyasszonyához, de hiszen én azt hittem, hogy a kórház óta együtt vannak, annyira szeretetteljesen bánt Scott- tal, azt hittem többé nem hagyja magára.
- Az egy dolog, hogy én szeretem, az pedig egy másik, hogy ő Elisabethet szereti. Ezt már lezártam magamban, nem beszélhetnénk másról?
- Elnézést nem tudtam, hogy ezzel a témával kellemetlen emlékeket ástam elő.- szabadkozott az orvos.
- Semmi baj, egy ideig én is játszottam a gondolattal, hogy talán belémszeret, de erre már nincs remény, hamarosan megházasodik, és szerető férj lesz, én pedig idővel kiheverem.
Az orvos ezután általánosabb témára terelte a beszélgetést. Az ebéd kellemes hangulatban telt, és a végén Robert felajánlotta, hogy vacsorázzanak együtt. Debby késséggel beleegyezett mivel kedvelte az orvost, és unta már az egyedüllétet otthon a négy fal közt.
       A vacsorára azt a kis fekete estélyit vette fel, melyet az osztálytalálkozón is viselt, fekete szandált húzott és enyhén kisminkelte magát. Egy hangulatos vendéglőbe mentek, Robert nagyon előzékenyen viselkedett vele, kellemesen beszélgettek, mígnem egyszercsak a lány el nem hallgatott és falfehér arccal a bejárat felé nem fordult. Az ajtóban Scott állt és mellette Elisabeth, éppen a pincérrel beszélgettek, majd az asztalukhoz indultak. Mikor Scott észrevette Debbyt egy pillanatra megállt és némán a lányra nézett, majd bólintott és követte Lisát. Az orvos is észrevette a jelenetet és Debbyhez fordult.
- Menjünk máshova? Kérem, mondja meg, ha kellemetlenül érezné itt magát!
- Nem, nem maradhatunk, elvégre vacsorázni jöttünk ide, és vacsorázni is fogunk!
Amíg a pincér felvette a rendelésüket, lopva Scott asztala felé pillantott. Tekintete azonban találkozott a férfiéval, aki viszont Debbyt figyelte és haragos tekintettel mérte végig az orvost. Debby elfordult és némi elégtétellel újra az orvossal beszélgetett. A vacsora végén felálltak és indulni készültek, de Debby még megállt Scotték asztalánál.
- Jó estét Elisabeth, szervusz Scott! - majd újra a nőhöz fordult. - Örülök, hogy látom, jól sikerült a nyaralás Európában?
- Köszönöm csodálatosan sikerült. Nem ülnének le hozzánk? - udvariaskodott Lisa, miközben Scott némán maga elé bámult.
- Engedjétek meg, hogy gratuláljak nektek a közelgő esküvőtökhöz, remélem magát boldoggá tudja tenni majd! - egy pillanatra Scottra nézett majd hirtelen elfordult, mert megjelent egy könnycsepp a szemében.
- Debby valamit félreértesz! - próbált Scott megszólalni, de Lisa félbeszakította.
- Köszönjük, biztos lehetsz benne, hogy boldoggá fog tenni, ugye drágám? - fordult nyájasan Lisa Scott felé.
- Igen drágám, de az esküvő napja még nincs kitűzve. - próbálkozott újra Scott.
- Már csak pár nap kérdése, azt azonban már tudjuk, hogy valamikor a jövő hónapban lesz, szeretettel meghívunk téged is az esküvőre Debby!
- Lisa Debby biztosan nem ér rá nagyon elfoglalt, rengeteg a munkája. - válaszolt Debby helyett Scott, mielőtt a lány megszólalhatott volna.
- Sajnálom, de Scott- nak igaza van, valóban nagyon sok a munkám, jövő hónapban pedig el kell utaznom külföldre és nem hiszem, hogy jelen tudnék lenni az esküvőtökön. - közölte Debby majd már éppen távozott volna mikor visszafordult és Scott szemébe nézett. - Kívánom, hogy nagyon boldog légy, remélem, majd találkozunk még az életben. Viszlát Lisa, és még egyszer sok boldogságot! - majd Roberttel az oldalán elhagyta az éttermet.
     Még aznap este Scott telefonált Debbynek.
- Debby beszélnünk kell, kérlek hallgass meg!
- Nem Scott, nem hiszem, hogy sok mondanivalónk lenne egymás számára, ami volt, azt már az étteremben elmondtam.
- Semmit nem jelent neked az a pár nap, amit együtt töltöttünk?
- Nem Scott, neked nem jelent semmit, ne próbáld bemocskolni most a magyarázkodásaiddal! Te döntöttél, Lisa mellett, ahogy mindig is tervezted, engem pedig csak áltattál, akár gyerekkorunkban, de már felnőttem Scott többé nem játszhatsz velem kényed- kedved szerint. Légy boldog, ezt tiszta szívemből kívánom neked!
- Debby! ... - szólalt meg újra Scott, de a lány már letette a kagylót.
 

VII. fejezet

    Másnap reggel az ajtó előtt egy csokor vörös rózsa volt, a rózsák közt apró levélke, a következő felirattal:

     Debby, beszélnünk kell, kérlek adj még egy esélyt, hogy megmagyarázzam. Nem utasíthatsz el addig, amíg meg nem magyaráztam a történteket!
                        Scott!

Mikor az irodába ért Kristin már várta és beszámolt róla, hogy Scott reggel óta hívja az irodát félóránként, hogy Debby beért- e már.
- Már nem tudtam neki semmit mondani, kérlek, beszélj vele, úgy öt perc múlva újra fog hívni. Mit akar tőled? -kérdezte Kristin.
- Megpróbál magyarázkodni, hogy miért veszi feleségül Lisát. Ma már kétszer hívott otthon is és egy csokor vörös rózsát hagyott az ajtóm előtt.
- És te miért nem beszélsz vele, hallgasd meg, mit akar mondani!
- Nem Kris, az csak rontana a helyzeten, így is nehéz, hogy elveszi, de ha még meg is kellene hallgatnom az okokat is, azt hiszem beleörülnék, tehát, ha hív nem vagyok itt, tárgyalásra mentem! - ezzel lezártnak tekintette az ügyet és az irodájába ment.
      Úgy két óra múlva Kristin benézett hozzá és közölte, hogy Scott már négyszer telefonált, és nem hiszi el, hogy Debby nincs az irodában. Több telefonhívás azonban nem érkezett a nap folyamán. Fél öt körül Debby elhagyta az irodát és a kocsijához indult, az autónál azonban Scott várta. A férfi hanyagul a kocsi oldalának dőlt és a gondolataiba merült, nem vette észre a lányt.
- Mit keresel itt Scott? - kérdezte mérgesen a lány a férfit.
- Téged várlak, beszélnünk kell, és mivel otthon nem veszed fel a telefont, a cégnél pedig letagadtatod magad, úgy gondoltam itt várlak meg, hiszen egyszer csak hazamész, és akkor szükséged lesz a kocsira is.
- Scott nem hiszem, hogy jó ötlet ez a beszélgetés! - próbált ódzkodni Debby.
- Ne vitatkozz velem Debby, szállj be az autóba, elmegyünk vacsorázni!
    Nem sokkal később egy hangulatos étteremben ültek, és ízletes vacsorájukat fogyasztották. Egyikük sem merte elkezdeni a beszélgetést mindketten féltek valamitől. Mígnem Scott megszólalt.
- Szeretném, ha végighallgatnál anélkül, hogy közbeszólnál. Elisabeth nem a mennyasszonyom, csupán anyám és az ő rögeszméje, hogy elveszem feleségül. Én nem vagyok szerelmes Lisába, nagyon kedves ismerős, anyám barátnőjének a lánya. A két anya pedig eldöntötte, hogy nekünk össze kell házasodnunk, hogy egyesüljön a két vagyon. Lisának tetszett az ötlet, anyám pedig úgy döntött, hogy nekem ez a legjobb megoldás, örül, hogy talált nekem egy megfelelő feleséget. De én nem fogom elvenni Lisát, nem szeretem, és nem fogom soha. Anyám mindig szeretett beleszólni az életembe.
- Ez mind szép, de nem tudom, hogy ezt miért pont nekem mondod el, nem tartozol magyarázattal.
- De igen, az utóbbi időben megint sokat voltunk együtt, és mikor veled voltam úgy éreztem visszakaptam valamit az élettől. Sokat jelentett mikor a kórházban megláttalak, aztán eltűntél. Tudod furcsa, de úgy érzem része vagy az életemnek, és nehezen tudok tőled elszakadni. Nem kezdhetnénk előröl az egészet, járjunk el ide- oda, mintha hosszú évek óta most találkoztunk volna újra. Mit válaszolsz, megpróbáljuk?
-  És mi lesz Lisával, elvégre ő úgy tudja össze fogtok házasodni? - kérdezte Debby.
- Igen Lisa, ez nehéz ügy lesz, de meg fogom oldani, bízz bennem idővel majd hozzászokik a gondolathoz, hogy nem lesz a feleségem.
- Nem lesz könnyű neki, eddig azt hitte, boldog ara lesz belőle a jövő hónapban. Képes leszel elviselni a hiányát, nem fog hiányozni a mennyasszonyod? - incselkedett Debby Scott- tal.
- Ne bosszants Debby, de annak örülök, hogy végre mosolyogni látlak! - könnyebbült meg Scott. - Most pedig javaslatokat várok, hogy hogyan kezdjük el jövőbeli kapcsolatunkat.
- Csak semmi rohanás kedves uram még nem mondtam igent.
- Debby kérlek ne ingerelj, tudom, hogy fontos vagyok neked, látom a szemedben, és láttam már a kórházban is.
- Rendben próbáljuk meg, de nem szeretnék egy újabb fájdalmat átélni, kérlek, ne játsz az érzelmeimmel!
- Ígérem nem fogok, túl sokat jelentesz nekem. Mit szólnál kezdetnek egy vacsorához édeskettesben egy hangulatos kis fogadóban gyertyafénnyel, lágy muzsikával és egy üveg finom borral? - Scott lassan megfogta a lány kezét és az ajkához emelte azt, majd egy lágy csókot lehelt rá.
- Azt hiszem ez nagyon romantikus lesz, lehet, hogy elcsábulok? - mosolygott Debby.
- Remélem is, de egyelőre az is elég lesz, ha jól érzed magad velem.
Holnap este nyolcra érted megyek.
- Várni foglak!
       Másnap Debby az egekben járt, még Kristin sem értette az okát. Este gondosan kiválasztotta a megfelelő ruhát és a hozzáillő kiegészítőket. Miután lezuhanyzott enyhén kisminkelte magát majd felöltözött. Egy sötétzöld bársony kisruhát vett föl, amely teljesen zárt volt és a térdéig ért, de lágyan a testéhez simult. Pontban nyolckor pedig Scott is megérkezett. Fekete kordbársony nadrágot és fehér kötött pulóvert viselt.
- Varázslatosan szép vagy, biztos, hogy el akarunk menni valahova vacsorázni nem maradhatnánk itthon? - kérdezte ártatlan képpel Scott.
- Semmi esetre sem, nem azért készülődtem ennyit, hogy most csak itthon maradjak és egyébként is randevúzni akartunk, hiszen még csak ismerkedünk nem? - kérdezte vidáman a lány.
- De igen meggyőztél indulhatunk szép hölgyem! - és a kocsihoz kísérte Debbyt.
Az este csodálatosan telt, Debby végre igazán boldog volt Scott mellett, nem volt a háttérben semmi, ami megakadályozhatta volna ezt, bár tudta, hogy Scott még nem beszélt Lisával és az édesanyjával sem, tudta hamarosan sort fog keríteni rá, bízott a férfiban. Rengeteget nevettek, beszélgettek, mintha újra meg akarnák egymást ismerni. Scott türelmes volt, semmit nem sietetett, hagyta, hogy újra felfedezzék egymás értékeit és hibáit is, hagyta, hogy újra megismerjék egymást. Esténként vacsorázni vagy moziba mentek, vagy csak egyszerűen sétálni, ilyenkor képesek voltak némán kéz a kézben andalogni, élvezni azt, hogy együtt vannak, és nem választhatja el őket semmi. Scott minden este hazakísérte Debbyt, és az ajtó előtt lágy csókkal búcsúzott tőle gyakran órákig. Debby a fellegekben járt, úgy érezte révbe ért végre amellett a férfi mellett, akit szeret, és aki mellett egy életet el tud képzelni. Debby napról napra szerelmesebb lett. Scott figyelmes volt vele és Debby úgy érezte a férfi szereti őt. Időközben Scott beszélt Lisával, aki bár eleinte haragudott Scottra és ordítozott dühében, hamarosan vigasztalta magát egy New York- i milliomossal, akit az apja partiján ismert meg. Nehezebb volt a helyzet Scott édesanyjával, nem bírta elviselni, hogy Scott nem veszi el Elisabethet és így nem növekszik a vagyon sőt nem ő tud megfelelő asszonyt szerezni a fiának. De később ő is megnyugodott, remélte hamarosan újabb megfelelő partit talál fiának, aki talán még Scott- nak is tetszik majd, idővel rájön, hogy meg kell nősülnie. Évek óta próbálta megházasítani fiát, de eddig nem sikerült, nem adta fel a reményt.
     Egy este Scott és Debby egy estélyre voltak hivatalosak, Debby egyik ügyfele hivta meg őt és Scottot is, aki jó ismerőse volt. Együtt érkeztek, ami számukra természetes volt, hiszen lassan két hónapja már, hogy szinte állandóan együtt voltak. Üdvözölték a régi ismerősöket és a barátokat, majd mindketten elvegyültek a tömegben, Debby Kristinékhez csatlakozott Scott pedig egy régi ismerősével beszélgetett.
- Látom, jól megvagytok Scott- tal, már éppen ideje volt, hogy rendbejöjjenek a dolgait, szétszórt és ideges voltál. - fordult Debbyhez Kristin.
- Tudom és kérlek bocsáss meg érte, nem lehettem valami kedves alak mostanában. Most már boldog vagyok, azt hiszem Scott is az.
- Na és mehetek hamarosan esküvőre? - kérdezte viccelődve Kris.
- Azt hiszem még nincs itt az ideje, még nem vagyok biztos a dologban, és Scott nem hiszem, hogy nősülni akarna, szerintem nem jött el még számára az az idő. És ha valaha eljön az ideje a házasságnak, nem biztos, hogy engem választ, még nem ismerjük kellően egymást, és öt év alatt sokat változik az ember. - próbálta lezárni a témát Debby.
- Pedig szerintem ti összeilletek, és valld be, tiszta szívedből szereted, és ő is szeret, elég látni ehhez azt, ahogy rádnéz, olyankor a szemében kigyullad a vágy lángja, sugárzik belőle a mérhetetlen szeretet. -  Kristin azonban nem tudta befejezni mondanivalóját, mivel Scott lépett hozzájuk egy régi ismerősével.
- Drágám engedd meg, hogy bemutassam neked Kristophert, egy régi üzlettársam és mellette az egyik legjobb barátom! Kristopher a hölgyek Debby Grant és Kristin Spencer, az úr pedig Kris férje, Daniel.
- Üdvözlöm önöket, Kristopher Ewens vagyok! - a férfi mindenkivel kezetfogott, majd ismét Debbyhez fordult - Örülök, hogy megismerhetem, épp az imént említette Scott, hogy hamarosan összeházasodnak, engedje meg, hogy gratuláljak a közelgő örömteli eseményhez. Scott nagyon szerencsés ember, kedvesem maga rendkívül elbűvölő hölgy.
Mielőtt Debby megszólalhatott volna Scott átölelte a derekát és szorosan magához húzta a lányt, és csókot lehelt a fülére.
- Ez ám az örömteli hír, és az előbb itt adtad az ártatlant, hogy nem fogtok összeházasodni. - örvendezett Kristin, majd gratulált Scott- nak és Debbynek is.
A lány nem tért még magához az imént hallottaktól, és értetlenül fogadta a gratulációkat. Némán Scottra bámult, aki rámosolygott és ismét a többiekhez fordult.
- Még nem akartuk bejelenteni, amíg nem tudjuk a pontos dátumot, de az már biztos, hogy valamikor a jövő hónap elején lesz a nagy alkalom.
Miután elült körülöttük a mozgolódás és mindenki visszatért eredeti foglalatosságába, Debby Scotthoz fordult.
- Kérlek vigyél haza, azt hiszem beszélnünk kell!
- Most azonnal? - kérdezte Scott.
- Igen, azonnal, ez nem várhat. Most nyugalomra van szükségem, kérlek induljunk!
Hazafelé némán ültek egymás mellett a kocsiban, egyikük sem akart megszólalni, féltek, hogy a beszélgetés vitába torkollana, és ezt egyikük sem kívánta. A ház előtt Scott leállította az autót és lassan Debby felé fordult. A lány nem nézett rá, csak kiszállt a kocsiból. Pár perc múlva visszafordult.
- Gyere be, szeretnék veled beszélni, azt hiszem, van mit tisztáznunk. - majd elindult a ház felé meg sem várva Scottot.
- Debby ... - próbált belekezdeni Scott, de a lány közbevágott.
- Mondd miért tetted ezt, miért kellett azt mondanod mindenkinek, hogy össze fogunk házasodni?
- Mert így igaz, szeretnélek feleségül venni. - mosolyodott el Scott.
- Világosíts fel kérlek, ha rosszul tudnám, nem kéne először megkérni a nő kezét, és ha már ő beleegyezett utána kürtölni szét a világban a mennyegzőt? - nézett kérdőn Scottra Debby.
- Azt hiszem féltem attól, hogy visszautasítasz, és úgy gondoltam így talán könnyebb lesz megkérni a kezed.
- Talán meg kellett volna próbálkozni vele, hátha igent mondtam volna.
- Tehát hozzámjössz feleségül! - kiáltott fel örömében Scott, és felkapta a lányt a levegőbe.
- Ezt nem mondtam, ezekután már meggondolandó, hiszen meg sem kérted igazán, ünnepélyesen a kezem. - mondta játékos daccal Debby. A lány legnagyobb meglepetésére Scott térdre ereszkedett, és a lányra nézett.
- Miss Debby Grant hajlandó feleségül menni az itt térdeplő, szerelmes szívű, esendő, de szeretetre méltó Scott Franklinhez? - kérdezte komoly arccal, de játékosan kacér szemekkel Scott.
- Hát nem is tudom, azt hiszem még gondolkodnom kell a dolgon. - mondta Debby tettetett komolysággal, mire Scott aggódó arckifejezéssel nézett rá vissza. Debby elnevette magát és letérdelt Scott mellé. - Hát persze, hogy hozzád megyek te kis buta, hiszen annyira szeretlek.
Scott átkarolta a lányt és ajkuk forró csókban forrt össze. Debby boldog volt, érezte, hogy végre megtalálta a boldogságot Scott mellett, szíve megnyugodhat a szeretett férfinál, akire éveket kellett várnia. 

VIII. fejezet

     Két héttel az esküvő előtt megérkeztek Nicolék, immár véglegesen. Debby nagyon örült, hogy Nicolt újra láthatja. Bár régen találkoztak és a lány nem tudta, hogy milyen lesz a viszontlátás, hiszen ő volt Debby legjobb barátnője, és olyanok voltak akár a testvérek. A találkozás azonban a vártnál is jobban alakult. Mikor találkoztak egymás nyakába borultak, és másnap hajnalig beszélgettek. Nicol elmesélte, hogy mi történt vele az elmúlt öt évben és barátságukat ott folytatták, ahol annakidején félbeszakadt.
- Örülök, hogy a bátyám elvesz téged, és, hogy végre megnősül, már kezdtem aggódni érte, de látom érdemes volt várni. Tudom, hogy te boldoggá teszed őt, hiszen gyerekkorunk óta rajongtál érte.
- Remélem boldog lesz mellettem, mert én az leszek, tudod majdnem összeroppantam idegileg, amíg a kórházban feküdt kómában, és én nem tudtam semmit tenni az érdekében. De ennek vége és készülök összekötni vele az életemet.
Debby szülei nagyon örültek a közelgő esküvőnek. És Nina mindent megtett, hogy minél szebb legyen az örömteli esemény. Scott édesanyja, Mary bár nem ugrott ki örömében a bőréből a hír hallatán, ekkor még úgy tűnt elfogadja fia döntését. Scott is boldog volt, szinte a tenyerén hordozta Debbyt. Egyik délután mikor Debby, Kristin és Nicol a várost rótta, hogy megfelelő mennyasszonyi ruhát találjanak, Maryvel futottak össze.
- Szervusztok lányok, keresitek a megfelelő ruhát?
- Jó napot Mary! Igen próbálkozunk vele, de még nem találtuk meg az igazit. - válaszolt Debby.
- Debby nem tudod véletlenül, hol lehet Scott, délelőtt kereste az ügyvédünk, de nem tudtuk elérni pedig fontos lenne.
- Pontosan én sem tudom, csak annyit említett nekem, hogy valamilyen telek ügyében ma reggel el kellett utaznia, három-négy nap múlva jön vissza.
- Igaz is jó, hogy összefutottunk, szeretnék veled megbeszélni valamit, örülnék, ha holnap együtt tudnánk ebédelni. - vette vissza a szót ismét Mary. - Találkohatnánk, nagyon fontos az ügy?
- Természetesen, azt hiszem holnap ráérek, egyre magáért megyek Nicolékhoz, ha ez így megfelel.
- Tökéletes! Na nekem most mennem kell, csak ügyesen vásároljatok lányok, gyönyörű legyen a mennyasszony! - elköszönt és elment, de Debby még sokáig morfondírozott magában, hogy vajon mit akarhat vele Mary megbeszélni.
      Másnap pontban egykor Maryért ment, és egy közeli étterembe mentek.
- Na sikerült ruhát találnotok tegnap? - kérdezte Mary
- Igen és azt hiszem a legszebbet a városban, ma megyek ötre megpróbálni és, ha minden jól megy holnap már el is hozhatjuk, de cipőt még nem találtunk hozzá. - mesélte lelkesen Debby. - Mary, mi az a halaszthatatlan dolog, amit meg kell beszélnünk, csak nincs valami baj.
- Azt neked kell eldöntened. Tudod nem voltam biztos benne, hogy el kell- e mondanom neked, vagy ráértél volna megtudni majd az esküvő után, de azt hiszem így helyes. Scott nem volt igazán őszinte hozzád, lehet, hogy szeret téged, de most azt hiszem a saját érdekeit helyezte előtérbe. A férjem mielőtt meghalt végrendeletet irt, melynek volt egy záradéka. Scott örököl ötmillió dollárt, ha betölti a huszonhatodik életévét, de van egy feltétele meg kell nősülnie addig, ha ez nem történik meg, akkor elveszíti a részét és Nicol kap tízmilliót, ha huszonhat éves lesz. Scott pedig két hónap múlva eléri ezt a kort, így sietnie kell, és félek, hogy csak ezért kérte meg a kezed.
- De ha így van, miért nem vette el Lisát, hiszen megkapta volna a pénzt akkor is? - kérdezte sápadtan Debby.
- Scott rendkívül makacs ember, azt mondta, azt a nőt, akit én keresek neki nem hajlandó elvenni feleségül, ő majd talál valakit magának. Azt mondta, hogy ha én megpróbálok mégis találni valakit, akkor elveszi az első nőt, aki az utjába téved.
- Tehát ezért volt az a nagy sietség. Mary kérem ne mondja el Scott- nak, hogy tudok a végrendeletről!
- Nem szólok neki, hiszen le is harapná a fejemet. Csak neked mondtam el, hogy ezek után dönts a felől, hogy össze akarod - e kötni vele az életedet.
Debby felhívta Nicolt még aznap délután.
- Nicol itt Debby! Kérdeznem kell valamit tőled. Igaz az, hogy apád végrendelete szerint Scott ötmilliót kap, ha huszonhat éves koráig megnősül?
- Ezt kitől hallottad Debby? - kérdezte rémült hangon Nicol.
- Ez nem lényeges, igaz vagy nem igaz? Nicol tudnom kell!
- Igaz, de Scott nem ezért vesz el téged, szeret téged Debby!
- Én nem lennék ebben olyan biztos. Két hónap után gyorsan megkéri a kezemet, és sietteti az esküvőt. Olyan gyorsan akart mindent Nicol, nem hiszem, hogy nem a pénz miatt. Lehet, hogy szeret, de annyira még nem, hogy elvegyen akkor is, ha nem lenne az örökség. Én kéznél voltam, és így nem kellett elvennie Lisát. De engem sem fog, nem megyek bele egy olyan házasságba, ahol csak eszköz vagyok a cél eléréséhez.
- Debby ne csinálj ostobaságot, szereted Scottot, ne hagyd el ezért, lehet, hogy mégis szeret, akkor pedig elpuskáztad életed szerelmét. Debby gondold át még egyszer!
- Nem Nicol döntöttem! Nem megyek hozzá feleségül, nem volt hozzám őszinte, és csak a saját céljai lebegtek előtte, de ne szólj neki még róla, majd én! - ezzel letette a telefont.
      Úgy érezte az élete romokban hever, amelyet már nem tud rendbe hozni. 

IX. fejezet

       Két nappal később Debby már egy Európa felé tartó gépen ült, maga mögött hagyva Scottot, az esküvőt. miután beszélt Nicollal, felhivta a szüleit, akik nem értették lányuk tettét, de nem is faggatták, tudták, ha eljön az ideje amúgy is elmondja majd. Az esküvőt visszamondta, amit még el kellett intézni Kristin magára vállalta. Scottot nem tudta elérni és tudta, ha megvárja, amíg hazajön, lehet, hogy nem tudja elhagyni. Csak egy levelet hagyott hátra, melyet Nicolnak adott, hogy adja át Scott- nak, ha megérkezett. Debby Párizsba utazott, otthon senkinek nem mondta el csak Kristinnek, hogy értesíteni tudja, ha a cégnél adódik valami probléma. egy kis szállodában foglaltatott magának helyet és a reptérről egyenesen odament. Régóta készült már Franciaországba, és úgy tervezte legalább egy hónapot marad és utazgat az országban. Kristinnel rendszeres telefonkapcsolatban állt és a fontosabb papírokat lefaxolták neki az irodából.
       Scott ugyanazon a napon ért Garlandba, amikor a lány elutazott, első útja Debbyhez vezetett, de miután otthon nem találta az irodába ment, ahol az a hír fogadta, hogy Debby elutazott, és nem tudják mikor jön vissza. Még Kristin sem mondta meg neki hova utazott, és azt sem, hogy miért. Scott őrjöngött dühében és felhivta a húgát, hátha Nicol többet tud. A lány csak annyit mondott Scott- nak, hogy Debby ma reggel utazott el, és egy levelet hagyott neki. Scott idegesen Nicolhoz hajtott.
- Te tudod mi történt?
- Igen tudom, de Debby mindent megmagyaráz a levélben.
- Az esküvőig hazaér Nicol, mondd meg az igazat!
- Scott az esküvő vissza lett mondva, már mindenkit értesítettünk, egyedül csak Debby ruhája maradt, amit még nem tudtunk eladni.
- Mi történt Nicol, elutazom három napra, alig várom, hogy hazaérjek, hiszen egy hét múlva lett volna az esküvőm azzal a nővel, akit a világon mindennél jobban szeretek, és ő se szó, se beszéd itt hagy, magyarázd meg az okát Nicol! Mi történt itthon?
- Debby mindent leirt a levélben, ha elolvasod meg fogod érteni miért tette, amit tett. Most magadra hagylak, hogy el tudd olvasni, ha végeztél majd beszélgetünk. - ezzel Nicol elhagyta a szobát, Scott pedig olvasni kezdett.

   Drága Scott,

  mikor ezt a levelet olvasod én már elutaztam, nem tudtam veled találkozni, nem lett volna elég eröm hozzá. Az esküvöt visszamondtam, amit lehetett elintéztem. Most valószinüleg azt kérdezed, miért hagytalak el, miért nem leszek a feleséged. Nagyon nehéz volt azt tennem, amit teszek, de nem volt más választásom. Tudok apád végrendeletének záradékáról, tudom, hogy úgy kapod csak meg az ötmillió dollárt, ha megnösülsz huszonhat éves korodig, ami a jövö hónapban esedékes. Hogy ki mondta el az most nem lényeges, de én hálás vagyok érte. Szeretlek, éppen ezért nehéz volt elutazni, de muszáj volt. Nem élhettem volna abban a tudatban, hogy csak a pénz miatt vettél el, és nem azért, mert szeretsz. Most idöre van szükségem, ne keress, nem tudsz megtalálni, senkinek nem mondtam, hova megyek. Nem tudom, mikor jövök vissza, talán, ha egy kicsit lenyugodtam. Scott meg kell értened engem, annál jobban szeretlek, hogy ezzel a tudattal menjek hozzád.
       
       Szeretettel Debby!

Scott miután elolvasta a levelet, megkereste Nicolt.
- Ki beszélt Debbynek a végrendeletről, csak te, anya és az ügyvéd tudott róla? Nicol te voltál?
- Én nem szóltam Debbynek, nem gondoltam, hogy fontos lenne, azt hittem te már elmondtad neki és ezért hoztátok előbbre az esküvőt, hiszen amúgy is szeretitek egymást.
- Nem beszéltem róla neki, de hiba volt, akkor talán most itt lenne, és együtt készülnénk az esküvőre. Biztos, hogy nem tudod hol találom meg? Kérlek Nicol, ha tudsz valamit áruld el!
- Scott, te tényleg szereted Debbyt?
- Igen, tiszta szívemből. Azt hiszem már gyerekkorunkban is szerettem, emlékszel arra a napra, mikor együtt kirándultunk a közeli erdőbe, csináltam egy fényképet rólatok, rólad és Debbyről, tizennyolc, tizenkilenc évesek lehettünk. Azt a képet az óta is magamnál hordom, a hátoldalán Debby otthoni számával. E szám alapján találták meg, mikor kórházba kerültem. Évek óta készültem, hogy felhívjam, hogy beszélhessek vele, de nem mertem, nem tudom miért, egyszerűen csak féltem. Talán attól, hogy már férjhez ment, vagy van már barátja.
- Debbynek nem volt senkije, bár volt egy-két közeli barátsága, de egyikükkel sem mélyítette el a kapcsolatát. Azt hiszem egész életében rád várt, szeretett téged, még akkor is, ha ezzel ő sem volt tisztában. - gondolkodott hangosan Nicol.
- Nicol segíts nekem megtalálni Debbyt! - kérte Scott.
- Segítenék, de nem tudom, hol kereshetnénk. Nem beszéltetek arról, hova utazna szívesen?
- Nem, nem hiszem. De várj csak, azt terveztük, ha meglesz az esküvő, elutazunk Franciaországba, mindkettőnk nagy vágya volt együtt beutazni az országot.
- Ez egy jó kiindulópont, szerinted odautazott?
- Felejtsd el Franciaországot, ha elutazott biztosan nem oda, túl sokminden emlékeztetné ott rám, hiszen együtt terveztük el a menetrendet, jelöltük be azokat a helyeket, ahova el akartunk menni, még a szállodát is kinéztük egy katalógusból, Párizs egyik külvárosában. Olyan gyönyörű lett volna.
- Akkor Franciaország törölve, van egyéb ötleted? Biztos, hogy Kristin nem tudja, hogy hova ment?
- Nem, nem biztos! Hát persze, hiszen Debbyé a cég fele, Kristin minden döntéséhez a beleegyezése kell, és ha Debby mostanában nem jön meg, akkor hamarosan jelentkezni fog Krisnél, de az is lehet, hogy Kris fogja keresni. Várnunk kell pár napot, amíg nem jelentkezik. - Scott arca most nyugodott meg először, amióta megtudta, hogy Debby eltűnt.
       Scott néhány nap múlva megindította a nyomozást Debby után. Először az irodába ment.
- Szia Kris!
- Szia Scott! Debby után érdeklődsz ugye?
- Nem dehogy, csak meglátogattalak. - viccelődött Scott, majd komoly lett az arca. - Nem hallottál róla semmit, kérlek, áruld el, ha valamit tudsz róla!
- Tegnap telefonált, hogy megkérdezze, hogy mennek a dolgok a cégnél.
- Hol van most, mikor jön haza? - kérdezte hevesen Scott.
- Scott, nyugodj meg! Nem árulta el, hogy hol van és én nem is kérdeztem tőle, azt mondta, még pár hétig marad. Scott hagyd, hogy megnyugodjon, hogy lehiggadjon.
- Engem nem kérdezett?
- De igen. Érdeklődött, hogy visszautaztál- e már, és hogy hogy fogadtad a távozását. Azt mondtam, hogy nehezen viseled a távollétét, és hogy elhagyott. És azt is mondtam neki, hogy azóta  mindent elkövetsz, hogy megtaláld. Azt hiszem ezért nem mondja meg, hogy hol van, tudja, hogy elárulnám neked.
- Azt hiszem, ebbe előbb utóbb beleörülök. - mondta Scott.
Ekkor kopogtak az ajtón és Kristint egy fontos ügyben elhívták, Scott úgy döntött megvárja, hátha ki tud szedni belőle valami lényeges információt. Amíg Kristinre várt érkezett egy fax. Scott kíváncsiságból elolvasta, és döbbenten látta, hogy Debby faxolta le a cég egyik hivatalos papírját, a fax Franciaországból, pontosabban Párizsból érkezett. Scott arca felderült, miért is hitte azt, hogy Debby el akarja felejteni, véghezviszi közös álmaikat Franciaországban, de nem fogja nélküle, most már tudja, hol keresse. Kristinnek hagyott egy cédulát, hogy váratlanul el kellett mennie, de jelentkezni fog. És helyet foglaltatott az első gépre Párizsba.

X. fejezet

       Debby fáradtan tért vissza a szállodába, egész nap Párizs utcáit járta. Lenyűgözte a város hangulata, a nyüzsgés, a sok látnivaló, de végig Scott- nál járt az esze, hiszen úgy tervezte, hogy a férfival sétál majd először ezeken az utcákon, kéz a kézben, ifjú házasként.
A szállodában egy üzenet várta Kristintől, hogy Scott megtudta, hova utazott. Kérte a lány bocsánatát, de nem tudta, hogy Debby faxolni fog, ő pedig kiment az irodából, amíg Scott bent volt. Valószínűleg tartja, hogy Párizsba utazott, mivel két napja nem tud róla senki, hogy hol van. Debby miután elolvasta az üzenetet, a szóbájába ment, hogy minél előbb tovább tudjon utazni, mielőtt még Scott megtalálná. De a szobájában meglepetés várta. Az asztalon egy szál vörös rózsa és egy levélke a következő szóval:

                            Megtaláltalak!

     Kopogtattak a szoba ajtaján, Debby ijedten nyitott ajtót, attól félve, hogy talán Scott jött, de az ajtóban a szobalány állt, szeretett volna kitakarítani a szobában és remélte, hogy a szoba üres. Miután távozott Debby nagyot sóhajtott, még mindig ideges volt. Alig tért magához, mikor ismét kopogtak. Debby remélte, hogy a taxi jött meg melyet nemrég rendelt. Sietve ajtót nyitott.
- Azonnal megyek, az ajtó mellett találja a csomagokat. - Debby nem nézett az érkezőre, hanem körülnézett, hogy nem hagyott- e valamit a szobában.
- Igenis kisasszony, ahogy óhajtja. Talán hazautazik végre a vőlegényéhez?
Debby némán nézett maga elé. - Tehát megtalált. - rémült meg a lány. Minden ereje elhagyta, leült az ágy szélére.
- Tehát végül rámtaláltál, reméltem, hogy ez az idő jóval később jön el.
- Debby azt hiszem beszélnünk kell, nem tudod mit éltem át, amíg téged kerestelek. Végig kell hogy hallgass! - Scott is leült az ágy szélére és Debbyre nézett.
- Scott tudom, hogy miért akarsz, illetve akartál feleségül venni, de meg kell értened a döntésemet. - kezdte Debby.
- Valóban tudod, hogy miért akarlak elvenni, akkor miért hagytál el? - kérdezte Scott.
- Scott! - ugrott fel idegesen Debby - Te komolyan gondolod, hogy hozzámegyek valakihez, aki csak a pénzszerzés kiváló eszközét látja bennem. És én még tiszta szívemből szerettelek.
- Na figyelj rám, ha csak azért akartalak volna elvenni, hogy az örökséget megkapjam, nem lennék most itt. Elárulok neked egy titkot, amit csak én és a család ügyvédje tud. Nicol mikor betölti a huszonhatodik életévét tízmillió dollár boldog tulajdonosa lesz. - Debby közbe akart vágni, de Scott nem engedte. - Már évekkel ezelőtt mindent Nicolra írattam, nekem jól ment a cég és nem volt családom nekem bőven elég volt, amit kerestem. Nem mondtam el még anyámnak sem, de most már látom hiba volt, ennek köszönhetem, hogy nem vagyok házas két napja. Nem tudhattam, hogy anyám el fogja neked mondani, és ezzel próbál majd téged elválasztani tőlem, ami sikerült is neki. Csak azt nem tudom felfogni, ha szerettél engem, miért nem bíztál az én érdek nélküli szerelmemben.
- Szerettelek és bíztam benned, de Mary azt mondta, hogy te azzal fenyegetted, hogy ha ő megpróbál neked feleséget szerezni, akkor te elveszed az első utadba kerülő nőt. S mivel ő próbálkozott Lisával, te azonnal lépni akartál, én pedig kényelmes megoldásnak tűntem.
- Debby te tényleg azt hiszed, hogy nem szerettelek, csak anyámon akartam bosszút állni veled? - kérdezte értetlenül Scott a lányt. - Mond, szerettél te egyátalán engem, őszintén válaszolj, mert én téged teljes szívemből szerettelek! - Scott az ablakhoz lépett és a szálloda előtti kis sétányt figyelte. Hallgatott és a lány válaszát várta, de tudta, hogy kérdése felesleges, hiszen a lány még mindig szereti, elég, ha belenéz a szemébe, látja benne a sugárzó szeretetet, amit iránta érez, de hallania kellett a lány szájából is, hogy szerette őt, és, hogy még mindig szereti. Debby Scott mögé lépett és egy pillanatra ő is az utcát kémlelte majd lehajtotta a fejét, és Scott vállához nyomta. A férfi közelsége megnyugtatta, ilyenkor mindig úgyérezte, hogy biztonságban van amellett akit igazán szeret. Scott megfordult és átölelte a lányt, percekig némán álltak így, és mindketten tudták ezek a percek minden szónál többet érnek. - Debby mond ki kérlek, hogy szerettél! - törte meg a csendet Scott.
- Nemcsak szerettelek, még mindig szeretlek, azt hiszem a lényem része vagy és mindig szeretni is foglak. Életem legnehezebb heteim   voltak ezek, távol tőled abban a hitben, hogy csak az örökség miatt akarsz elvenni, nem tudtam mit gondoljak vagy mit tegyek. Eljöttem Garlandból, bár sokáig hajlottam arra, hogy melletted maradok, hozzádmegyek feleségül, és talán idővel igazán megszeretsz majd, elég lett volna, ha csak melletted vagyok az is, de azt hiszem helyesen cselekedtem, meg kell értened, akkor még nem tudtam, hogy a teljes örökség Nicol nevén van. Tudom adnom kellett volna egy esélyt, hogy elmondhasd, de féltem, hogy azt mondod anyád igazat mondott, azt pedig nem tudtam volna elviselni, inkább eljöttem. - Debby megkönnyebbült, hogy mindezt elmondhatta Scott- nak és, hogy végre elhárult közülük minden akadály. Scott felemelte Debby fejét és mélyen a szemébe nézett, majd elmosolyodott.
- Szeretlek, és mindig szeretni foglak, ebben senki nem akadályozhat meg, mindig melletted leszek. Most pedig tartunk egy előnászútat, de mihelyst hazaérünk megtartjuk az esküvőt, nehogy megint megszökj nekem. - Lehajolt és gyengéden megcsókolta a lányt. - Istenem mennyire hiányoztál. Ígérd meg, hogy többé nem hagysz el!
- Ígérem! - majd ismét szenvedélyes csókban forrtak össze.
           Még egy hétig maradtak Franciaországban, de az idő nagy részét a szálloda szobában töltötték, vagy szerelmesen andalogtak kéz a kézben Párizs utcáin vagy a Szajnán hajózva csodálták a szerelem városát, ahol az ő szerelmük is révbe ért, mint megannyi párnak őelőttük.
          Még Párizsból hazatelefonáltak, hogy megnyugtassanak mindenkit, és hogy mire hazaérnek minden készen álljon az esküvőre, mivel nem hajlandóak várni egy percet sem. Két nappal később, hogy hazaérkeztek megtartották az esküvőt, amely varázslatosan szépre sikerült, ami részben Debby szüleinek, Kristinnek és Nicolnak volt köszönhető. Bár Debby és Scott alig érzékeltek valamit abból, ami velük történt, azt azonban mindketten érezték, hogy mostantól kezdődik közös életük, amely lehet boldog, de lehet boldogtalan is, ezt saját maguknak kell eldönteniük, a sorsuk a kezükben van, és mostantól ketten irányítják azt, egymás mellett, egymást támogatva és segítve.

 
Epilógus

      Az esküvőn úgy tűnt, hogy Mary végre belátta, nem irányíthatja Scott életét. De ha az esküvőn még nem is, három évvel később Thomas nevű unokája láttán végképp feladott minden ellenségeskedést és végre ő is boldognak tűnt akárcsak Debby szülei, akik karjukon ringatták a kis Allisont.
       A család a kis Thomas születésnapját ünnepelte, aki most töltötte be második életévét, de a szülei már most is alig bírtak vele, olyan kis eleven volt. Ellentétben a húgával, aki még csak másfél hónapos volt és a nap nagy részét még átaludta.
       Debby éppen a két kis picit figyelte, mikor Scott átkarolta és gyengéden megcsókolta.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Debbytől, aki csak rámosolygott és megsimogatta a férje arcát. - Azt hiszem most én vagyok a világon a legboldogabb férj és apa. Ti hárman jelentitek számomra a legtöbbet. - mondta Scott, és szorosan magához ölelte feleségét.
- Szeretlek! - suttogta Debby Scott fülébe.
        Debby úgy érezte, mindent elért az életében, amit akart. Sikeres üzletasszony volt, csodálatos család vette körül, volt két gyönyörű gyermeke és mellette volt az a férfi, akit a világon a legjobban szeretett, és aki őt is viszont szerette.