Jen másik testvérével Sam-mel Los Angelesbe költözik. Egy nap bulizni mennek, ahol megismerkednek két jóképű férfivel. Sam beleszeret Davidbe, Jent pedig rabul ejti a bár tulajdonosa Steve. A lány folyamatosan próbálja távol tartani magát a férfitól, de Steve hajthatatlan.
A véletlenek többször összehozzák őket, s rájönnek, jó csapat lennének így együtt.

Ha a dolgok mindig úgy történnének, ahogy azt elhatározzuk, akkor nem lenne gondunk az életben. Én is elterveztem, hogy Izat a barátaim fogják majd felnevelni, de nem lett belőle semmi.

            Miközben segítette összeszedni a zöldséget, a gyümölcsöt, amit aztán bevittünk a városba a felvásárlómhoz, egyre jobban megkedveltem, és már láttam magam előtt, ahogy ketten békésen, boldogan éldegélünk a kis házban. Láttam mást is, ami kissé nyugtalanított… de elhessegettem azt a látomást.

Az egyik reggelen valami rendkívül fura érzés kerített a hatalmába, miközben az állatokat etettem. Leültem a ház előtti falépcsőre, és összpontosítottam.

Egy kislányt láttam magam előtt, aki az erdőben botorkál egyedül. Szőke, hosszú haja csapzottan lógott a szemébe, az arca maszatos volt, a ruhája szakadt. Mintha keresne valakit. Riadtan tekintgetett szét, és minden egyes neszre, ágreccsenésre összerezzent, majd futásnak eredt.

Tudtam, hogy meg kell találnom

Csend. Az utóbbi években csak arra vágytam. Csendre és nyugalomra. Azt hittem, hogy örökre meglelem, de sajnos nem így történt.

            Pár éve, hogy elköltöztem a nagyvárosból egy farmra, melybe az első látásra beleszerettem. A farm egyik felét erdő szegélyezte, a másik felén legelő és termőföld terült el. A távolban pedig, a havas hegycsúcsok látványa kápráztatott el. Idilli környezet.

            Egyedül éltem, de ez semmiben nem korlátozott.

I. fejezet

      Debby az ablaknál ült hintaszékében és a sűrű hóesést nézte. Szerette az ilyen estéket, ilyenkor mindig megnyugodott, végiggondolta napját és volt ideje arra is, hogy kicsit magával is törődjön.     
      Debby egyedül élt, távol szüleitől. Egy éve költözött kis lakásába, mely számára biztos menedéket nyújtott a szürke hétköznapok hajtása után. Egy üzletkötő cégnél dolgozott, fele részesedésben érdekeltsége volt a cégben, mivel azt barátnőjével Kristinnel hozták létre nemsokkal azután, hogy elvégezték az egyetemet.

Minden egyes perc örökkévalóságnak tűnt, pedig csak egy órája bandukoltunk a véget nem érő síkságon. A táska és Paul súlya mázsás kőként nehezedett a vállamra. Az éhségtől és a vodkától rettenetesen szédültem, remegett a kezem, lábamat már alig bírtam megemelni. Torkom kiszáradt, már nyelni is alig tudtam, szám kicserepesedett, a por sercegett a fogaim között, de reményünk sem volt arra, hogy rövid időn belül ivóvízhez jussunk. Paul is erőtlenül vonszolta magát mellettem, de Ő még rosszabbul nézett ki, mint én.

Az éjszaka nagyon hosszúnak tűnt. Legalábbis számomra. Kétóránként váltottuk egymást az őrködésben, hogyha mégis az éjszaka folyamán rajtunk ütnének, akkor észrevegyük. Amikor Paul aludt, többször is vállamra hajtotta a fejét, de nem löktem le magamról. Hagytam, had pihenje ki magát. Szükségem volt rá.

      Pirkadatkor az ölébe dőlve ébredtem. Egy kicsit még élvezni akartam az izmos, erőtől duzzadó, meleg teste által nyújtott kényelmet, így hát szorosabban hozzábújtam, féloldalt mellkasának dőltem, hogy érezzem szívének egyenletes dobogását.

Visszatértünk a főútra, vagyis csak tértünk volna, mert a kocsi pár száz méterre az úttól, egyszer csak megállt. Együttlétünk alatt Pault még egyszer sem hallottam káromkodni. Akkor, mint a záporeső szórta az átkokat, szidalmakat a Cadillacre, az üldözőinkre, és szerintem rám is, de azt nem mondta ki hangosan. Ránéztem, nyugodtan összefontam a karomat magam előtt, hátradőltem az ülésen és becsuktam a szemem. Nagyapám többek között arra is megtanított, hogy minden krízishelyzetet nyugalmi állapotban kell átgondolni.

–     Hova megyünk? – kérdeztem, amikor már összeraktam magamban az elhangzottakat.

–     Las Vegasba – felelte röviden.

–     Szerintem te is megzakkantál, mint apád. Ott egyből ránk találnak.

–     Éppen ez a célom.

      Ezt végképp nem értettem. Simán, csak úgy besétálunk az oroszlán barlangjába! Még csak erőlködniük sem kell, hogy megtaláljanak bennünket. Paul láthatta rajtam, hogy kezdem magam felhúzni, mert kezét combomra tette, és rám nézett.

Egy szép napos délelőtt éppen Táltost nyergeltem fel, amikor a hátam mögött megszólalt valaki.

–     Liz…

      Az ismerős hang felé fordultam. Paul Crossman volt az. Persze heves vérméksékletemnek betudhatóan, kezem már lendült az arca felé, de most erős karjával, a levegőben megállította az öklöm.

–     Szóval hiányoztam.

      Szabályos fehér fogsora elővillant, gyönyörű kék szeme feletti vastag szemöldökét felhúzta, és kérdőn tekintett rám.

A cowboyok, akik már megérkeztek a legelőkről, bevitték a lovakat az istállóba, a teheneket és a birkákat, pedig behajtották a karámba. Apáéknak elmeséltem mit tudtam még meg, mit tervez Tom Crossman ellenünk. Feltöltöttük az összes vizes hordót, arra az eshetőségre, ha nem tudnánk megakadályozni a gyújtogatást.

      Apa azt tanácsolta, hogy engedjem ki Pault a szobámból, mert rá is szükség lehet. Tizenöten voltunk anyát és a húgomat leszámítva, tehát ahhoz pont elegen, hogy elbánjunk tíz vagy akár tizenöt emberrel.

  Sarkammal megnógattam Táltost, apám is rácsapott lova farára, és vágtázni kezdtünk. Hamar visszaértünk a házhoz. Gyorsan leugrottam, kezembe kaptam az ostort, és berontottam a raktárba. Mondtam apának, hogy legyen nyugodt, nem lesz semmi bajom. A pisztolyom is velem volt. Szinte úgy löktem be az ajtót, és csaptam be magam mögött. Paul lenn ült a földön az egyik rossz ládának támasztva hátát. Ahogy beléptem, felkapta a fejét. Dühömet meg se próbáltam leplezni.

A férfi ott feküdt előttem a földön. Szemei mintha egy pillanatra szikrákat szórtak volna felém, miközben megpróbálta magáról levenni az ostort, de hozzáléptem, és lábbal visszalöktem a földre.

–     Ott marad, amíg azt nem mondom, hogy felkelhet.

      Nem tudom mi okból fogadott szót. Az ostor szíját egy rántással kitéphette volna a kezemből, s máris szabad. Úgy éreztem, hogy sántikál valamiben. Lehajoltam, elvettem a pisztolyát, majd végigtapogattam lábszárát, és megtaláltam a tőrét, mely bal bokája felett lapult a nadrágszár alatt.

      Nagyon értelmes képet vághattam, mert nevetésben tört ki. Ezen újra berágtam, és jobb kézzel, úgy, ahogy egy jól nevelt hölgyhöz illik, újból megütöttem. Ököllel sikerült eltalálnom az orrát. Erre már Ő is dühösen kiáltott fel.

–     Hé! Mondta az apja, hogy nem könnyű eset, de azt nem említette, hogy ennyire verekszik.

–     Na állj! Mi van az apámmal? Mire szerződtette magát?

–     Arra, hogy megvédjem.

–        Maga megőrült? Nem tud vigyázni? Hova a francba siet ennyire? – kiáltottam fel, amikor egy fickó majdnem kiverte a műanyag poharat a kezemből.

     Egy focimeccsen ültem, ami úgyis eléggé kihozott már a sodromból. Utálom a focit, meg mindent, ami a férfiak figyelmét eltereli a női nem szépségéről, és kifogyhatatlan szeretetéhségéről. Laura beszélt rá, hogy menjek el vele, mert a barátja is játszik. Ő sem szerette eddig a focit. Most bezzeg szereti!

Rejtélyes távollét

amantha és Jennifer a hazafele vezető utat gondolataikban elmerülve töltötték. Sam boldog volt, mert David nagyon megtetszett neki. Alig várta már a holnapot, hogy találkozhasson vele! A férfi nem olyannak látszott, aki csak az ágyba akarja dönteni, és viszlát. De azért óvatos lesz. Számára jól sikerült az este, de mi van Jennel? Olyan szomorú. Talán mégiscsak megtetszett neki Steve? Vagy olyan rosszul érezte magát?

Az Ezeregy éjszaka

 nap már elindult esti útjára nyugat felé, s egy-két csillag is elfoglalta a helyét az égbolton. Kellemes június eleji késő délután volt, úgy hét óra körül járhatott az idő. Az utca kihalt volt, csak elvétve lehetett látni embereket, akik most mentek haza a munkából. A nappali tikkasztó hőség is alábbhagyott már, enyhe szellő fújdogált.

Jen elhúzta Beverly Hills-i házuk teraszának üvegajtaját, hogy az esti szél egy kicsit felfrissítse a levegőt, majd kényelmesen elnyújtózott a nappaliban a kanapén.